Az alatt a másfél év alatt, amíg heti-kétheti rendszerességgel kint voltam a Hős utcában, sok ott élő gyerekkel összebarátkoztam, sokat voltunk együtt, sokat beszélgettünk. A könyvbe bekerült szövegek voltaképp ezeknek a beszélgetéseknek a sűrítményei, párlatai, kicsit elemelt, itt-ott letisztogatott, megmunkált és valamiképp „helyzetbe hozott” irodalmi variánsai. Pont annyira átiratok, hogy már teljes joggal a magaménak érezhessem őket, de azért még tiszta lelkiismerettel el lehessen sütni velük kapcsolatban azt a bizonyos titokzatos és szuper erős – bár nulla esztétikai relevanciával bíró – „Tényleg ezt mondta!”-érvet. Közben persze – bármilyen érzelgősen és szakmaiatlanul hangzik is –, van még egy fontos, szubjektív adalék: a végtelen szeretet és gyengédség, mégpedig a cserbenhagyók bűntudatával, szégyenével és keserűségével vegyes szeretet és gyengédség, amit az általam megismert Hős utcai gyerekek iránt érzek. 

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Milanovich Domi, Divany.hu, 2020. június 4.