„Életrajz helyett sokkal inkább szól a regény az emlékezés folyamatáról, arról, ahogy a nyugatról érkező tolmácsnő kérdései nyomán a felvillanó képek egymáshoz illesztődnek, míg azután, a regény harmadik harmada táján feltisztulni látszik a helyzet. Kiderül, miért is íródott a könyv, milyen komoly gyászmunkát végzett a narrátor, Kaltenburg életének egyik tanúja, Hermann Funk ornitológus, aki saját családi múltjának felidézése során komótosan jut el a felismerésig: élete főszereplője becsapta. Csalódnia kellett abban az emberben, akinek szinte a legtöbbet köszönhette, aki a szívében elfoglalta az apja helyét. Olvasóként tanúi lehetünk, hogyan jön rá valaki felvillanó emlékképek rendezése során, hogy irgalmatlanul becsapták, visszaéltek a szeretetével.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Vándor Judit, Revizoronline.com, 2020. június 17.