„A szerkezetet közben erősen kézben tartom, nagyon figyelek az arányokra, de a szereplőket nem akarom uralni, hanem engedem őket dolgozni, általuk a történet önmagát írja. Szándékom szerint mindig úgy, hogy túlmutasson a pillanaton, ahhoz hasonlóan, ahogy egy jó skicc sem csak a lerajzolt látványt mutatja, hanem egy küzdelem vagy egy elnyugvás folyamatát és pillanatát. Bízom benne, hogy a szövegek nemcsak egy használható ívet adnak ki, hanem egymást is erősítik és magyarázzák, sőt, sokszor át is értelmezik. Különösen igaz ez azokra, amelyekben a valóság kizökken egy pillanatra, hiszen ezek a momentumok visszamenőleg átrajzolják azt is, hogy a többi írás terében mennyire vannak biztonságban a szereplők, vagy mennyire történhet meg velük valami.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Könyvterasz, 2020. november 20.