Az elemi részecskék csodálatos világa (Könyvterasz.hu)
(kiadvány: Herscht 07769)

„A regény mottója: „A remény hiba.” Első olvasatra azt jelenti, hogy nincs kegyelem a teremtésben, nincs mit várni, remélni, hibázunk, ha mégis ezt tesszük. A másik olvasat azonban kozmológiai összefüggéseket hív be, hiszen a következő oldalakon egy olyan hibáról értesülünk, amelynek nemcsak a regény világában van jelentősége, hanem egyáltalán a világban, sőt, általa van a világ is. „Az egész mindenség azon a megmagyarázhatatlan tényen nyugszik, hogy egy zárt vákuumtérben minden 1 milliárd anyagi részecske mellett mindig 1 milliárd antianyag részecske is keletkezik, melyek összetalálkozván kioltják egymást, de egyszer csak, hogy, hogy nem, az 1 milliárd + egyedik anyagi részecske után nem jelenik meg az 1 milliárd + egyedik antianyagi részecske, és így ez az egy anyagi részecske ott marad a létezésben, vagy egyenesen ez hozza létre a létezést, mint bőség, mint felesleg, mint többlet, mint hiba…” E szerint az olvasat szerint a remény is egy megmagyarázhatatlan tényen nyugvó többlet, bőség, felesleg, hiba, és mindkét értelmezés egyaránt érvényes lehet a regény világában.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható » 

Forrás: Deczki Sarolta, Könyvterasz.hu, 2021. február 20.

2021-02-20 17:24:36
Jogunkban áll beszélni
Klára, a szabadelvű és szabadszájú nyugdíjas értelmiségi a demencia tüneteit fedezi fel magán, így legjobb barátnője fokozatos leépülése mellett saját kiszolgáltatottságával is kénytelen...
Új novellák
Hány érvelési hibát tartanak számon a Defterdár utcában? Hová vezet, ha bekamerázzuk az anyánk lakását? Ha a mondandónk egy elapaszthatatlan gondolatfolyammá változik, kik állhatnak a parton? Szvoren...
Eszmék és kelepcék regénye
Závada Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedeibe vezet: a 20. század derekának magyar irodalmi közegében játszódik. Fősodrában Németh László - valaha nagy hatású, de újra...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ