„Elisabeth egy empatikus, de tisztánlátó nő (amúgy szabadalmi mérnök a Pasteur Intézetben), aki összebarátkozik házuk fenti lakójával, Jean-Lino Manoscrivivel, egy vézna, szemüveges, szomorúnak és magányosnak tűnő figurával. S a férfi az is, még ha szemmel láthatólag szereti is feleségét, Lydie-t, akinek roppant büszke énektehetségére. Elisabeth szintén házas, kiegyensúlyozott kapcsolatban él férjével, a matematikatanár Pierre-rel, csak valahogy a megszokás miatt már nem tudja, mit láthat belőle a társa, s így képtelen eldönteni, ő maga milyen szemmel tekintsen viszonyukra. Idősödő asszony, akit azonban még nem győzött le az öregség, és még elég friss ahhoz, hogy próbálja színesebbé, élőbbé varázsolni az életét. E két alak benső magányossága nem annyira a tényleges, aktuális körülményeikből, inkább saját személyiségükből, múltjukból fakad, amelynek emlékeit, dokumentumait igyekeznek megosztani egymással – bár a férfi ebben a tekintetben nagyobb hendikeppel küzd..”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Földes Györgyi, 1749.hu, 2021. július. 08.