Rengeteg családi krónika, visszaemlékezés és napló rejtőzködik a világban. Sok az ismert levéltárokban, mások a családi papírok között várják, hogy valaki végre kezébe vegye őket, esetleg a nyilvánosság elé tárja. Ez történhetett Marianne Fillenz oxfordi professzor angolul megírt emlékeivel is: a temesvári gyermekévekkel, majd az új-zélandi emigráció időszakával. És ami a legizgalmasabb: levelezésével a nyitott társadalom eszméjét valló Karl Popperrel.
Itt lent. Azt hiszem, így fordítják leggyakrabban magyarra a szóösszetételt, amellyel az angolul beszélő ausztrálok és új-zélandiak a maguk lakóhelyét emlegetik. Hacsak a jogos öntudat és a megváltozott világkép miatt nem módosítottak ezen a szemléleten, amely a déli félteke lakóit, az óceániaiakat a Föld távoli, félreeső helyén tengődő, kitaszított briteknek minősíti. Azóta persze alaposan megváltozott minden, a világ ma inkább irigykedve, semmint sajnálkozva tekint az antipódus népeire. Megváltozott a közel és távol fogalompár értelme is az elmúlt évtizedekben. Mert teljesen jogos az ottaniak válasza arra a felvetésre, hogy mennyire messze élnek – messze, de mitől?
[…]
A teljes cikk itt olvasható »
Forrás: Miklós Gábor, Könyvterasz.hu, 2021. 12. 01.