Valahol Oravecz és Borbély Szilárd között félúton találjuk meg Győrffy Ákos leíró költészetének minimalista, mégis felfénylő világát. Helyzetképek az oostendei mólón zokogó lányról, egy sziléziai tanya látványáról, a szülőkről, akik rigófészkekről gondolkodnak. Új kötetében ismét nekifut az önmegértés sürgető feladatának, hogy különféle tükröződésekben, belevetülésekben találja meg folyton úton levő énjét.

Győrffy Ákos költészetének alapköve a figyelem ‒ minden erre épül benne. Leíró jellegű költészet, a leírások szinte mindig minimalista jellegűek, legfeljebb egy köznapi metafizika felé mozdító attitűdöt, a köznapi történéseket kissé megemelő jelleget érhetünk benne tetten. Ebben a keretezésben szinte bármi jelentőségteljessé válhat, nem csupán azért, mert először vagy utoljára történik némely esetekben, hanem azáltal is, ha épp kimerevíti a pillanatot a figyelem. Ebben a kimerevítésben, a reflexió által válhat valami megszokott is újra elsővé.

Magyar nyelvterületen a Győrffy-versek legfontosabb előzménye Oravecz Imre költészete ‒ ezt a párhuzamot a könyv kiadói ismertetője is felkínálja számunkra. A távolodásban talán az utazás-versek és a legkülönfélébb idősíkokból származó emlékképek révén, illetve bizonyos tematikus vonatkozásokkal tesz hozzá leginkább egyéni színeket ehhez a versvilághoz. Szemléletileg viszont „klasszikusabb” Oravecznél ‒ azt a fajta szikárságot, lecsupaszítottságot, amelynek Oravecz volt a legfontosabb kezdeményezője a hetvenes évek magyar költészetében, nem vállalja.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balázs Imre József, Könyvterasz.hu, 2021. 12. 11.