Van egy rózsákkal beborított világ, amit a háború sem tudott tönkretenni. Ebben a vajdasági világban a rózsa nem csupán a szépséget jelenti, hanem a mindennapok harcait, a családtörténetet és a túlélést is. Hogyan ismerjük fel a bezárkózást saját, örökölt történetünkbe, hogyan szabadíthatjuk fel ez alól magunkat? Danyi Zoltán megírta az év legszebb és leginkább embert próbáló regényét, amiről sokan le fogják írni, hogy olyan, mint egy rózsa: kívülről gyönyörű, de ahogy a szirmokon túl nézünk, úgy vesszük észre, milyen titkokat rejt. A rózsákról a hét könyve, ami után soha többet nem fogunk ugyanazzal a lendülettel rózsát vásárolni.

 

A könyvborítón Gerhard Richter képzőművész 1991-ben készült olajfestményén egy csokor rózsa látható, vázában. Vagy egy robbanás, mert valamiért ezt is megidézi. A Magyar Nemzeti Galériában a Richter-kiállításon az nyűgözött le, ahogy a hétköznapi témát összezavarja az alkotó: az újságképeket elmossa, a portrékat elhomályosítja, hogy új jelentésárnyalatokat fedjen fel. A rózsa nagy hagyománnyal rendelkező szimbólum, amit Danyi nem játékba hoz a szövegében, hanem ciklikus rendszerként, narratívaként kezd el használni. A rózsatermesztést egy regény középpontjába emelni már önmagában nagyszerű ötlet, viszont ezen túlmutatni, hogy a rózsa ökoszisztémaként, mindent domináló létezőként is működik még különlegesebbé teszi a szöveget: a rózsa úgy keretezi az emberi életet, sőt egy család történetét, hogy egy pár fejezet után a rózsában nem a szépséget, hanem valami önmagán túlmutató, ijesztő organizmust érzékelek.

 

Forrás: Valuska László, Könyvesmagazin.hu, 2021. november 29.