Két kisregény kapott helyet Szilasi László új kötetében, amely ismét a 19. századba repíti vissza az olvasót (itt olvashat róla kritikát). Az egyikben a rodostói bujdosók leszármazottai próbálnak visszatanulni a magyarságukba, a másikban a szabadságharc és a Tisza szabályozása közben fonódik össze négy ember sorsa. Reformkorról, ihletről és a felejtésről beszélgettünk.

– A Tavaszi hadjárat leginkább a kettővel korábbi köteted, az Amíg másokkal voltunk reformkori portréira hasonlít, azt viszi tovább, csak most fiktív szereplőkkel. Mi vonz a 19. században? Mi ad újabb és újabb nyersanyagot?

– Márton Lászlónak van egy csodálatos esszéje, ami arról szól, hogy a magyar irodalmat mindig újra és újra el kellett kezdeni. A 19. század ebben a tekintetben kivételnek tűnik. Szóbeli és írásbeli források: a legfontosabb 19. századi szerzők – ha textológiailag nem is, de azért – viszonylag pontosan ráláttak a régi magyar irodalomra. Könnyebb volt az átjárás. Valami, végre, folytatódhatott. És ez a folytatódás, ami olyan szövegeket eredményezett, mint a Szózat, a Himnusz vagy a Nemzeti dal, ihletően hathat a mai irodalomra is. Nagyon nagy szerencse, hogy az ihletet is meg lehet örökölni.

– Amikor az Ostorod című kisregényben Szakmári Ádám belecsempészi Zsuzsit Mikes rodostói leveleibe, eme fiktív szerelem révén vallja meg létező érzéseit szíve választottjának. Ez már egy igazi posztmodern gesztus? Vagy Cyrano de Bergerac szelleme kel új életre?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Könyvterasz.hu, 2022. 01. 25.