Alakjaimat a kor hordja ki, amihez aztán utólag én is megpróbálom hozzáigazítani a figuráimat. Ez a metaforika akár azt is sugallhatná, mintha afféle nagypapi lennék: adom a Negrót. Nem így van. – Szilasi László Tavaszi hadjárat című könyvéről a szerzővel beszélgettünk.

Messziről indítok; mit gondolsz, Nietzschének a történeti emlékezetről felvázolt három lehetséges megközelítéséből melyik leginkább érvényes a magát a történelmi időkbe vető regényíróra? 1. monumentális: a tevékeny lények, a hatalmas emberek nagy történelmi harcainak láncolatai a mában és a jövőben egyaránt fennmaradnak, a nagy tettek megismétlődnek, a diadalok nem múlnak el. 2. antikvárius: megőrző és tisztelő lényként az antikvárius szemléletű ember fordul a múlthoz. 3. kritikai: az élet szolgálatába állítva ítélőszék elé hurcolja a történelmet, és a bíró, jelen esetben maga az élet ítélje el, zúzassa szét.

Azt természetesen nem tudhatom, hogy a magát történelmi időkbe vető regényírókra mi a leginkább érvényes, az azonban bizonyos, hogy én kritikai szemléletű lennék. A monumentális igényt szétverte bennem, hogy két évig történelem szakos voltam, és közben elegem lett az eseményekből meg az évszámokból, s ezt még a Háború és béke sem tudta helyreállítani. Az antikvárius szemlélet is derék dolog, érdekel is a mikrohistória (ami, ugyebár, nem kicsike eseményekről szól, hanem nagy történésekről, amikről majdnem mindent tudunk), de még az olyan nagyregények is hézagosak, mint Emmanuel Le Roy Ladurie Montaillou(egy okszitán falu életrajza, 1294-1324) című könyve. Így aztán nem maradt más, mint a kritikai szemlélet, bár azt azért nem mondanám, hogy bármit is ítélőszék elé hurcoltam volna: azt remélem, hogy nem volt bírálat, nem volt szétzúzatás, kissé talán megszellőztettem a nemzet (diszkurzív) fogalmát. Nehogy már bevegyük.

Közelebbről: hogyan akadtak horogra a két kisregény témái? Mi vívta ki a prózaírói érdeklődésedet?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2022. 01. 27.