Nemcsak költő, kritikus, műfordító és szerkesztő, hanem az irodalmi közéletnek is aktív szereplője. Első gyerekverskötete, a Mindenhol ott vagyok (2013) után nyolc évvel jelentkezett egy újabb gyerekeknek szóló kötettel, a címe: Azóta őzike (2021).

– Az Akik már nem leszünk sosem című (2018) regényed tette országosan ismertté a nevedet, pedig több verseskötetet, novellákat, esszéket is írtál. Hogyan reagáltál erre? Változtatott bármit is abban, hogy minek tartod magadat, milyen szövegeket írsz? Ha bemutatkozol, azt mondod, hogy költő vagy?

– Ha nem irodalmárokkal találkozom, azt mondom, újságíró vagyok, ha irodalmárokkal, akkor meg nem mondok semmit. Egyébként tényleg érdekes fénytörésbe helyezett sok mindent a regény és az, hogy viszonylag sokakhoz eljutott a híre. Van, hogy magyaráznom kell, nem ez volt az első könyvem, és izgalmas azt is látni, hogy sokan innen kezdtek el visszafelé olvasni költőként vagy novellaíróként is. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy valaki, aki korábban költőként tartott nagyra, hogy úgy mondjam, a regény miatt csalódott volt. De nem is azért, amilyen lett, hanem egyáltalán, hogy regényt írtam. Végtelen sok nézőpont van szerencsére, és minden ellenkező híreszteléssel szemben azért tapasztalatom szerint nem skatulyázódik be az ember olyan hamar és olyan visszavonhatatlanul, hogy az frusztráló lenne.

– Hogyan került az életművedbe a gyerekköltészet?

– Van ez a nagyrészt megalapozott közhely, hogy egy szerző akkor kezd el gyerekeknek írni, amikor neki is gyerekei születnek. Én ezt megelőztem annyiban, hogy a 2013-as kötetem idején még épp nem volt gyerekem, tehát nem ez vonzott a műfajhoz, hanem a kíváncsiság. Akkoriban valahogy elém került elég sok kortárs gyereklíra, aztán azok apropóján újraolvastam azokat a verseket, amiket gyerekként én magam is szerettem. Ezután kezdett izgatni, hogy én mit tudnék ezen a téren létrehozni. Hogy ha a saját meglévő költői nyelvemet gyerekeknek szóló szövegek írására használnám fel, abból mi sülne ki. Tehát kísérlet volt ez egyfelől, másfelől meg egyfajta belső utazás is, mert sok mindent saját gyerekkori énem felidézésén keresztül igyekeztem megragadni, persze a jelenhez igazítva. Ezen túl az a narcisztikus elem is működött, hogy szerettem volna egy szép, illusztrált könyvet. A felnőtteknek író szerzők bevallva vagy bevallatlanul, de nagyon tudnak irigykedni a gyerekkönyvesekre, mert hát az tény, hogy a gyerekkönyvek sokkal szebbek. Nekem ilyen szempontból is szerencsém volt, a korábbi kötetet Boros Mátyás, az újat Baranyai (b) András illusztrálta nagyszerűen, igazán hálás is vagyok mindkettőjüknek.

– Született ehhez egy teljesen másfajta beszédmód is, vagy inkább csak amolyan „kirándulás” a felnőttirodalomból? Van a gyerekverseidnek külön nyelve?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lovász Andrea, Es.hu, 2022. 02. 11.