Nem önszántából pattant bringára, hanem mert ráunt a verseket ingyen kérőkre, az ösztöndíjjal hallgatást is vásárlókra. Futár lett a pandémiától dermedt városban, egy a sok özvegy varsányinéból, aki házhoz viszi a hozott szalonnát. A kortárs költő, aki kerékpárt hajt kínjában. Erdős Virág könnyei és a valóságunkról készített pillanatfelvételei most is alkalmasak a nyugalom megzavarására.

Úgy alakult, hogy ő lett a lelkiismeretem. Nem hiszem, hogy erre készült, vagy ezt akarta volna, ahogy puszta akarattal sem válik valaki költővé. Én meg szeretem, ha van arca és hangja a lelkiismeretemnek. Amikor úgy érzem, hogy túl sokszor és túl akadálytalanul siklom át dolgok felett, hogy nem, vagy nem úgy vettem észre valamit, ahogy kellett volna, akkor Erdős Virág verseihez fordulok. Mert ha valóban közösséget akarunk vállalni azokkal, akiknek elemi szüksége a szolidaritás, akkor az a figyelemmel kezdődik. Amikor nem magunkon keresztül pillantunk rájuk.

Erdős verseiben pedig a figyelem a legerősebb. Figyelem a környezetre, a pandémiába dermedt utcákba, a kabátra kabátot húzó hajléktalanokra, a Hős utcai szegregátum lakóira, a rendszert fenntartókra és ellenzőkre, az ingyen verset kérőkre, a sok jattot adókra, és persze magára. Az ő költészete szorosan tapad a hétköznapok valóságához, amolyan lírai napló, folytonos reflexió a világ történéseire, részletgazdag fényképek sorozata hol fekete-fehérben, hol színekkel gazdagon. És ez a tekintet kérlelhetetlen a visszásságokkal és a hatalom (legyen az bármiféle) képviselőivel szemben, viszont nagyon is empatikus a peremre szorultakkal, és főként igen ironikus magával szemben.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »
Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Könyvterasz.hu, 2022. 02. 12.