A szerző névjegyéül szolgáló alkotói vonások ebben a kötetben is dominánsak. Mindenekelőtt ilyen markáns jegy a szövegkorpusz szerveződése és hangvétele. A lakonikus, tömörségében is hatásos Camus-idézet a nyelvhez képest elsődleges szerepbe emeli a vizualitást, a képiséget („Egy kép az élet melegéről, egy / másik kép a halálról, ez hát a tudás.”), egyúttal felvezeti a kötet kissé hűvös, szenvtelen légkörét, melyben a lírai szubjektum magányt, egyedülállást juttat kifejezésre. Egy határozott elkülönülésnek a váltakozó formáit rajzolja meg úgy, hogy önnön identitása mindvégig homályban marad, csak a szövegek hátterében mutatkozik. „Néha úgy tűnik, hogy ha egy erősebb szélroham / bevágna a résnyire lehúzott ablakon, / azonnal szétfoszlana az eddigi életem. / Nyomtalanul eltűnnék, mint a tanyák kéményfüstje / a reggeli égen.” (Szilézia, bordó-arany függönyök)

A vers szövetében csupán felsejlő, tűnődéseibe merülő figurához állandó toposzként, szorosan kapcsolódik az úton levés folyamata..

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Tinkó Máté, kulter.hu, 2022. 02. 15.