Különös mű ez a barokkos körmondatokban megszólaló regény, melyről az olvasó a történet befejezéséig nem tudja, hogy víziót olvas-e vagy krimit, avagy a mai magyar politikai valóság paraboláját. Nem szeretném megválaszolni a kérdést, mert titkokat kellene felfednem hozzá, így kénytelen vagyok kizárólag Bognár Péter regényének hangulatáról, stílusáról, furcsaságairól beszélni.

A helyszín egy teljesen átlagos mai magyar falu, főhőse Oktáv, az elkötelezett polgárőr, a település polgárőr egyesületének alapítója, és ügyes kezű ezermester lévén létrehozta a egyesület bázisát is.

Történetünk idején rekkenő a hőség, szaharai homok kavarog a levegőben, rendszeres időközökben hangágyú dörren a falu fölött. A település határában osztrák nyugdíjasok lövöldöznek állatfigurákra íjjal, nyílpuskával, Oktáv folyamatosan nyomában van a tollbegyűjtőknek. Ez így együttesen kafkai, camus-i világot vázol fel, melyben valami krimi kezd kibontakozni. Minden elem valós, mégis szürreális a kialakult kép. Miért kell üldözni a tollbegyűjtőket, miért gyanúsak? Mit keresnek egy magyar faluban különös jelmezekbe bújtatott osztrák nyugdíjasok, miért gyanús, hogy nyilakkal lövöldöznek a település határában? Ráadásul Oktáv mindezt halálos nyugalommal, rendkívül precízen szerkesztett, többszörösen összetett mondatokban meséli el, egyes szám első személyben. És milyen izgalmas dolog is az, amikor az olvasó nem kap választ a kérdéseire, kénytelen maga megadni a feleletet, ha már a kérdés felmerült benne.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Olvassbele.com, 2022. 03. 07.