(Régi) adósságot törleszt, így hangzik egy gyakori (nemcsak) irodalomkritikai közhely, amely tulajdonképpen nehezen elkerülhető Frank O’Hara és John Ashbery gyors egymásutánban, különböző kiadóknál, de mindkét esetben a rokonszenves elkötelezettséggel fellépő, a kortárs vagy félig kortárs nemzetközi költészet hazai jelenlétét máris jelentősen előremozdító fórum, a Versum kezdeményezése nyomán megjelent köteteit kézbevéve. Mégis önellenőrzésre késztet a klisé: miféle tartozásról van szó, kinek-minek és mit törleszt két olyan verseskötet magyarra fordítása, amelyek közül az egyik, O’Hara Meditations in an Emergency című gyűjteménye 1957-ben, a másik, Ashbery Self-Portrait in a Convex Mirrorje 1975-ben jelent meg? Kézenfekvő magára az eltelt időre hivatkozni: azt a hiányt egyenlítik ki ezek a fordítások, amely elzárta az utat a hazai líra és líraértők számára a 20. század második felének legmaradandóbb hatású észak-amerikai költői csoportosulása, az ún. New York-i iskola munkássága (a most tárgyalandók mellett Kenneth Koch és James Schuyler neveit érdemes megemlíteni), vagyis egy immár történetileg is jól megragadható, ugyanakkor erős művészetközi meghatározottsága miatt a költészetre nem teljesen megalapozottan szűkíthető, mindazonáltal kétségbe vonhatatlan világirodalmi jelentőséggel bíró poétikai és esztétikai jelenségkör (akár: program?) felé, amely (inkább Ashbery, kevésbé O’Hara révén) sok tekintetben az amerikai posztmodern itthon inkább epikai oldaláról ismert arculatát vagy arculatait is erőteljesen formálta. Ezek az életművek valóban nem különösebben ismertek, igaz, azért messze nem ismeretlenek a hazai irodalomkritikában és költészetben. O’Hara és Ashbery jó ideje fontos hivatkozási pontjai a kortárs líra számára világirodalmi vagy komparatisztikai orientációs pontokat kereső közelítéseknek, sőt bizonyos hatásösszefüggések is megállapíthatók (talán kevésbé Ashbery, mint inkább O’Hara esetében, akinek költészetét például Oravecz Imre legutóbbi, Távozó fa kötetének egyik angolul írott verse idézte meg). És természetesen a most publikált két kötetet jóval megelőző időszakban is készültek, igaz, szerény számban, magyar fordítások. O’Harától már az amúgy Charles Olson fontos költeményeit is magyarra ültető Nagy László is fordított (érdekes élmény ezeket a költeményeket Nagy versfordításainak elég heterogén kontextusában, például a bolgár népköltészet környezetében olvasni), de Kodolányi Gyula, Somlyó György, Tandori Dezső vagy Gergely Ágnes nevéhez is fűződnek korai fordítások. Mégis, ezek valamiképpen kontextustalanok vagy beágyazatlanok maradtak, ezen a helyzeten a most megjelent két kötet annyiban nyilván változtathat, hogy egyrészt egységes, egy időben megvalósított, esetenként újrafordításokat is magában foglaló vállalkozásról van szó (Krusovszky mindkét kötet számára fordított verseket, O’Haránál Gerevich András, Ashberynél Lanczkor Gábor és Mohácsi Balázs szegődött társául), másrészt értelemszerűen a teljes kötetkompozíciók eleve kontextusteremtő erővel bírnak.

[…]  A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kulcsár-Szabó Zoltán, Alföldonline.hu, 2022. 03. 25.