Annyira felkavaró az először 1998-ban megjelent Halászóember című verseskötet újabb kiadása, hogy a recenzens nehezen találja a szavakat. A rög gyermekei (Ondrok gödre, Amerikai fürj, Ókontri) című trilógiához készült „előtanulmányok”, „töredékek” önálló kötetként lélegeznek, a könyv nagyszabású mivoltát csak a megrendítőereje múlja fölül, és a szerzőre jellemző, szinte monomániás leírások, a leírásban és felsorolásban fokozódó drámaiság mellett az öregedés, az elhagyatottság, a szülőföld és az ősök számbavétele (és megtartani akarása) jellemzi – az élet elmúlásának méltatlan méltóságáról ilyen erejű verseket senki nem írt magyar nyelven.

„Nyár van, délután, / a teraszon ülök, a napernyő alatt, / ötvenegy múltam, és magam vagyok, / most már egészen és visszavonhatatlanul, / anyám és apám a temetőben, / fiam elpártolt tőlem, / húgom más világban él, / unokatestvéreim, rokonságom Kanadában, / és elhagyott az utolsó nő is, kit még képes voltam szeretni,”

kezdődik ­például a Pihenő című vers, de a versekben beszélő hang tulajdonosa nem engedi el magát, nyolc cikluson keresztül veszi számba és lajstromba nem csupán életének állomásait, hanem gyermekkorának szajlai helyszíneit, a falu szinte minden lakóját, a lakók élettörténetét, a saját nagyapja pokoljárását, melynek során Amerikába ment, hazajött, majd ismét visszament, végigtekint önnön életén, minden hibázásról őszintén és kendőzetlenül képes már beszélni, és minden jel szerint még akkor is hisz az írástudó felelősségében, a számadást készítő leszármazott munkájának értelmében, ha közben tudja, hogy minden elmúlik, minden porladásra ítéltetett. Íme például a Windsori temetőben című vers (melyben nagyapja sírját látogatja meg) zárósorai:

„Isten veled, nagyapa, / vigyázz a csontjaidra, a hajadra, / arra, ami még megvan belőled, / ne hagyd, hogy szétszórják, / ha egyszer majd kihantolnak, / és megszüntetik a sírkertet, / én vagyok az utolsó látogatód, / senki nem jön többé Szajláról, / most végleg elbocsájt a haza.”

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nagy Koppány Zsolt, Magyarnemzet.hu, 2022. 03. 28.