 Aljechin a hóban (Élet és Irodalom)
(kiadvány: Szakadékjátszma)
A Szakadékjátszma igen rövid terjedelme ellenére (a regény szellősen tördelt, önálló fejezetcímekkel vagy számozással nem ellátott, de egységekre bontott szövege nem tesz ki egészen kétszáz nyomtatott oldalt) bonyolult narratív eljárásokkal operáló, sok szereplőt életre keltő, gazdagon felrakott, a részleteiben mégis inkább szándékosan visszafogott, nem a konkrétumokat és a referencialitást, inkább egyfajta atmoszférát kiaknázó epikai mű (ebben a hónak, a havazásnak, a behavazottságnak különleges jelentősége van), olyan irodalmi alkotás, ahol a ki beszél? eldöntése egyben a mű értelemadásával egyenlő. Sándor Iván legújabb regényét kétszer olvastam el, először még március elején, a könyv a hónap közepére időzített, az Írók Boltjában megtartott bemutatójára készülve, másodszor most, az elmúlt napokban. Az első olvasásomat is bőven kísérte áthallás, hiszen a könyv Putyin Ukrajna lerohanására indított villámháborújának kitörése után került elém (a Szakadékjátszma cselekményének egy része az 1980-as évek Moszkvájában játszódik, a regény jelenkori rétege, amely egyértelműen és referenciálisan megfeleltethető a 2019-es év végének, tartalmaz utalást az orosz despotára, illetve a NER rendszerét az ő mintája szerint építő magyar barátjára), de még a magyar országgyűlési választások előtt (amikor látszott némi nagyon halvány remény, hogy a dolgok idehaza, legalább a parlamenti erőviszonyok tekintetében, meg fognak változni). A második olvasásom, talán érthető módon, leginkább arra irányult, hogy ezeket az áthallásokat két hónap elteltével ellenőrizzem. […] A teljes cikk itt olvasható » Forrás: Csuhai István, Es.hu, 2022. 05. 20. 2022-05-20 16:11:20
|
 |
|
