A vak szerencse a kötet egészében munkáló szövegszervező elem, a Takarító férfi hétköznapi életanyagból formálódó – látszólag dramaturgiai machinációktól mentes – történéseit ugyanis lépten-nyomon váratlan események akasztják meg. A szereplők derűsnek mondható életét hol kisebb kellemetlenségek (a magyar bürokrácia packázásai, Erzsi állati eredetű ételekkel kapcsolatos averziója és egyre súlyosbodó vérszegénysége) vagy nagyobb szerencsétlenségek árnyalják (Vali óvodai balesete, a család óbudai ingatlanában lakó albérlő csillagászati összegű villanyszámla-adóssága), hol végzetes tragédiák zökkentik ki (Bori várandós ikertestvérének hirtelen halála). A vak szerencse aknamunkája párhuzamban áll a kötet egészét uraló metaforával: a természeti erők öntörvényű működésmódjával.

Kun Árpád új regényének első mondata az utóbbi évek magyar prózáját tekintve bizonyára az egyik legjobban sikerült felütés. „A kanyarban életem végére értem” (9.) – kezdi elbeszélését a fjordparti norvég falu kanyargós útjain autózó narrátor. A Takarító férfi rafinált módon elbeszélt történetének előrehaladtával tisztázódik: a látszat ellenére a kötet nem az elbeszélő életének végével veszi kezdetét, és a narrátor sem Edgar Lee Masters sírból megszólaló, Spoon River-i alakjaihoz vagy Mészöly Bolond utazásának túlvilági elbeszélőjéhez hasonlatos. A főszereplő/narrátor sokkal inkább formázza azt a karaktert, akinek Magyarországról Norvégiába tartó utazását és múltbéli sorsfordulóit Kun legutóbbi regényének fejezeteiből már jól ismerhetjük.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Márjánovics Diána, Es.hu, 2022. 06. 10.