„Amit a nők írnak, azt hajlamosak vagyunk nyafogásként olvasni, míg a férfiakét mély önfeltárulkozásnak” (Wmn.hu)

Annyi újdonság jelent meg a könyvhétre, és olyan nehéz választani közülük. Én most ajánlok közülük egyet. Mán-Várhegyi Réka Vázlat valami máshoz című kötete rengeteg olyan pillanatot hoz majd, amikor nem érted, miképp, de a szerző olvas a gondolataidban, és le is írja mindegyiket… Both Gabi könyvajánlója.

A könyv, ami rólad szól

Már a Litera irodalmi magazinban is lélegzet-visszafojtva követtem az ezerszer is elátkozott karanténidőszak alatt Mán-Várhegyi Réka tárcasorozatát. Alig-alig tudtam kivárni, míg eltelt nagy nehezen az az egy hónap, míg végre megjelent az új tárca. Ezeket a húsba vágó írásokat igazította egyetlen kötetbe a szerző, melynek címe: Vázlat valami máshoz.

Ritkán van olyan érzésem irodalmi művek olvasása közben, hogy valaki belelát a fejembe. De most ez történt.

Amikor az Egy nap című filmet néztem, amiről Gyárfás Dorka is írt nálunk, már akkor is azt gondoltam Mán-Várhegyi Rékáról, aki Szilágyi Zsófia rendezővel együtt írta a forgatókönyvet, hogy egészen kivételesen életszerű, amit látok és hallok. Az akkoriban vele készült interjúk egyike utólag is meggyőzött erről.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Both Gabi, Wmn.hu, 2022. 06. 10.

2022-06-10 16:23:06
Jogunkban áll beszélni
Klára, a szabadelvű és szabadszájú nyugdíjas értelmiségi a demencia tüneteit fedezi fel magán, így legjobb barátnője fokozatos leépülése mellett saját kiszolgáltatottságával is kénytelen...
Új novellák
Hány érvelési hibát tartanak számon a Defterdár utcában? Hová vezet, ha bekamerázzuk az anyánk lakását? Ha a mondandónk egy elapaszthatatlan gondolatfolyammá változik, kik állhatnak a parton? Szvoren...
Eszmék és kelepcék regénye
Závada Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedeibe vezet: a 20. század derekának magyar irodalmi közegében játszódik. Fősodrában Németh László - valaha nagy hatású, de újra...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ