A szereplők nem mennek sehová - Mán-Várhegyi Rékával vázlatosan (Népszava)

Mán-Várhegyi Réka Vázlat valami máshoz című új könyvének négy történetében négy kisgyerekes anya próbál visszatalálni korábbi életéhez vagy éppenséggel új célokba kezdeni a járvány és a karantén árnyékában, a bérlakások és társasházak falai közt. A töredékekből építkező szövegek kapcsán bezártságról, vázlatokról és önéletírásról beszélgettünk az Európai Unió irodalmi díját 2019-ben elnyert szerzővel.

A kötetcím nemcsak utal a szövegek korai változataira, de a regény és benne az egyes elbeszélések „töredékességét” is előrevetíti. Ez a kihagyásos elbeszélés eredetileg is tervben volt, vagy közben alakult ki?

A kötet háttértörténete, hogy pár évvel ezelőtt, a Mágneshegy című regényem megjelenése után az Élet és Irodalom tárcaírásra kért fel, aztán az akkori Index (később a Telex) is, nem sokkal később a Literára és az Óbudai Anzikszba is tárcasorozatot írtam. Mivel kisgyermekkel voltam otthon, és közben valamennyit dolgozni is próbáltam, világos volt, hogy ha több helyre is írok rendszeresen, akkor nem fogok tudni még egy ezektől független könyvet is írni. Ezért első perctől kezdve úgy írtam a tárcákat, hogy azokból összeálljon valami.

A tárcahosszúság miatt lett a töredékesség, mivel egyértelmű volt, hogy a tárcák közötti réseket nem akarom később újabb szövegekkel kitöltetni. Már csak azért sem, mert úgy éreztem, hogy ez a szerkezet pontosan tükrözi az élethelyzetemet, amiben a tárcák születtek, és amire reflektálnak is.

Szokott egyébként vázlatokat írni a könyveihez?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gaborják Ádám, Népszava.hu, 2022. 06. 11.

 

2022-06-11 17:31:31
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ