McCarthyval szinte azonos fajsúlyú szerzőnek számít saját hazájában Denis Johnson, akinek most jelent meg regénye először magyarul, Mindenki marad! címmel. A szerző prózai műveinek fesztávját egy 1991-es, azóta kultikussá vált novelláskötet, a Jesus' Son [Jézus fia], illetve 2007-es vietnami nagyregénye, a Nemzeti Könyvdíjjal jutalmazott Tree of Smoke [Füstfelleg] jelölik ki. Johnson könnyű kezű, nehéz mondatokban író szerző, és a Mindenki marad! címmel eredetileg 2009-ben megjelent regényében inkább előbbi tulajdonságát csillogtatja. A klasszikus road movie noirosított irodalmi megfelelőjét tartja kezében az olvasó: peregnek a nagyobb elsikkasztott összegek körül bonyolódó események, de a végén - a történet címének megfelelően - minden szereplő marad a helyén. Ám Johnson, akitől a többi minimalista szerzőhöz hasonlóan távol áll a moralizáló hajlam, sorsukat nem valamiféle jogos igazságszolgáltatásként osztja ki alakjaira, hanem inkább a történet(ek) parabolá(i)ból rajzolja ki a jellemeket. A regény egyik „hőse", Jimmy Luntz a heréi elfogyasztásával fenyegetődző gengsztereket például arra akarja rávenni, hogy inkább üzleteljenek vele, s ezért elmeséli nekik, hogy gyerekkorában a négy és fél napi munkával keservesen megkeresett kilencven dollár helyett a neki felkínált egyetlen sorjegyet fogadta el munkabérül, ahelyett, hogy a pénzből vett volna hatvan másikat.

A Mindenki marad! tehát afféle kortárs amerikai egzisztencialista tanmese, ám ettől még élvezetes olvasmány, és felsejlenek benne Johnson egyéb írói erényei is: tetten érhető benne például a transzcendencia iránti fogékonyság Anita Desilvera alakjának ábrázolásában, a populáris kultúra törmelékeiből való jelentés‑ és utalásrendszer építésére való hajlam, az a finom humor, mellyel a legkomorabb, legdrámaibb helyzeteket is képes ellenpontozni, no meg persze a forma iránti érzék. A fordító például - helyesen - nem magyarítja „dalárdának" a regényben szereplő barbershop kórust, hiszen a regény szerkezete és a szereplők „szólamai" ennek a műfajnak a sajátságai szerint épülnek fel. Mivel ez Johnson első könyve magyarul, és komoly, egy generáció számára meghatározó olvasmányélményt jelentő szerzőről van szó, akinek a Mindenki marad! éppen csak megvillantja képességeit, talán nem túl elbizakodott dolog reménykedni a folytatásban, s abban, hogy egyszer az ő neve is olyan jól cseng majd a magyar irodalmi piacon, mint McCarthyé. Ezért az élvezetes, ám az értő olvasó számára is élvezetet kínáló Mindenki marad! jó választásnak tűnik a kiadói stratégia szempontjából.