Vajon miért idéznek elő olvasási falánkságot Knausgård regényei? És miként csábít regényfolyama a valóság visszaszerzésével, vagyis azzal, hogy újra felfedezhetjük és értékelhetjük a banalitásokat, a hétköznapiságot, a mindennapi élet örömeit és bánatait? Radics Viktória többek között erről ír esszésorozata következő részében.

1

A kritika is „bestsellerírónak” meg „sztárírónak” nevezte Karl Ove Knausgård-t, ami miatt én mindeddig berzenkedtem tőle, és nem olvastam, mígnem nyár elején megajándékozott valaki az önéletrajzi sorozat, a Harcom hatodik, utolsó kötetével. Nem mondott róla se jót, se rosszat, de ha már itt hevert a szobámban ez a tekintélyes könyv, belelapoztam – és láss csodát, olyan olvasói élményben volt részem, mint utoljára a nagy klasszikusok és Nádas Péter esetében: beszippantott és elnyelt. (Patat Bence kitűnő fordításának is hála.) Utána az első és a második kötetet is beszereztem és elolvastam, most a harmadiknál tartok, és várva várom, hogy megkapjam Németországból a norvég író legújabb, németül Der Morgenstern (a. m. hajnalcsillag vagy esthajnalcsillag) című, immár fikciós regényét, melynek, mint azt az interneten kibogarásztam, a folytatása is elkészült, és olyasvalami a címe, Marina Cvetajevától kölcsönzött szavakkal, hogy „Farkasok az örökkévalóság erdejéből” (Ulvene fra evighetens skog).

Az olvasói falánkság, amit Knausgård nem csak nálam idézett elő, nem jelenti okvetlenül azt, hogy komoly, értékes műről van szó – több német és svájci kritikus megkérdőjelezi ezt, Iris Radisch például, a német kritika nagyasszonya, fanyalogva ír Knausgårdról.[1] Abban az irodalmi falánkságban, amit én érzek, jelen van a gyerekkori és kamaszkori naiv olvasásrohamok echója, mintha ismét olyan ártatlanul tudnék úszni a regényfolyamban, mint régen. Meglehet, hogy a Harcom a felnőttek Harry Potterje? – tűnődöm. Ahogy a gyerekek isszák azt a mesés fantáziavilágot, úgy szomjazzuk mi a hétköznapi valóságvilágot?

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Radics Viktória, 1749.hu, 2022. 08. 06.