A nemrég megjelent Szakadékjátszma című művében nagy magabiztossággal köti össze és állítja párhuzamba többek között 1945, 1956, 1980 vagy éppen napjaink eseményeit, történéseit. Az lenne a kérdésem, hogy ön szerint változnak-e – rendszertől függően – az embereket érő nagy kihívások, vagy jellemzően ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenünk a történelem folyamán újra és újra. A regénye alapján mintha az utóbbi lenne az igaz…

Az emberi természet ősidők óta változatlan. Mintázza a bibliai Ézsau és Jákób történetét. De a história változásai, szakaszainak újrealitásai a folyamatosságban is új és új változatokat hívnak elő.
A szellem, a művészet ezzel néz szembe. Próbálja kutatni az örök titkot. Ezt a meghatározást használták a múlt század közepén a párizsi Pasteur Intézet tudósai. A kérdésre, hogy mi az emberi természet, csak azt a választ tudták ők is adni, hogy a titok titok marad.
A nagy görögök sorolták a nemes emberi tulajdonságokat is. Szophoklész Oidipusz önszembenézését ajánlotta mintának. A katarzis azonban csak a kevés kivételesek tulajdonsága. Ha végiggondoljuk a tragédia meséjét, érdemes figyelembe venni az egyik mellékalak sorsát. Iszméné, Oidipusz kisebbik lánya látja anyja halálát. Apja tragédiáját. Nővére, Antigoné hiábavaló küzdelmét. Fiai egymás elleni véres harcát a hatalomért. Éli hétköznapjait, mintha semmiről sem tudna. Felejt. Identitástraumája a nagy többség számára: mintha azóta is, a mindenkori hatalmi gépezet szándékai szerint hagyományozódna.

Mindig ugyanaz – ezt a címet adná egy rajztanár a készülő kompozíciójának. Ha minden mindig folyamatosan ismétlődik a történelem folyamán, ha minden mindig ugyanaz, akkor elmondható, hogy egyszerűen nem vagyunk képesek tanulni a múltunkból? De hogy lehet ez? Mi lehet ennek az oka?

[…] A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bak Róbert, Ekultura.hu, 2022. 09. 19.