A tengerihántás az őszi esték foglalatossága volt, amikor az emberek körülülték a tüzet, és beszélgettek. Milbacher Róbert könyvének címe amellett, hogy Arany János balladájára utaló, szép adoniszi sor, rendkívül beszédes. A kukoricamorzsolás ugyanis meglehetősen monoton és tenyérfájdító tevékenység, azonban, ha a rokonok, szomszédok együtt tevékenykedtek, és közben egy jó mesélőtől meghallgathatták a vidék legendáit, észre sem vették, hogy dolgoztak. Az előszóból kiderül, a szerző szándéka szórakoztatóan átadni a közoktatás kánonjához tartozó ismereteket. Egyébként pedig semmi gondja nincs a legendákkal, hiszen minden közösségnek szüksége van rájuk, nem áll szándékában leleplezni a kulturális hiedelmeinket, hanem a tudományos módszerekkel kideríthető valóságot akarja megmutatni.

A Legendahántás nem mindennapi kalandozásra hív a 19. század irodalmi életébe. Végre ez a korszak, végre irodalom, és végre tudomány-népszerűsítés! Ugyanis hazánkban a tudomány-népszerűsítéshez való viszonyulások nem tekinthetők éppen egyöntetűnek: a támogatótól az ellenségesig sokféle vélemény megtalálható a palettán, a szakértők valahogy úgy vannak ezzel, hogy tudományosnak túl populáris, a népnek meg túl tudományos. A természettudományhoz kapcsolódó ismeretek terjesztése eredményesebbnek mondható – könnyebb is szemléletessé és ezzel együtt szórakoztatóvá tenni ezt a diszciplínát –, ugyanakkor a társadalomtudománynak is szüksége lenne a maga Öveges Professzorára.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bittner Mónika, Irodalmijelen.hu, 2022. 11. 13.