Mérnökcsaládban született, Szegedi Katalin mégis a könyvillusztrációk világában teljesedett ki, és kezéből szigorú egyenes vonalak helyett minden lapon mese árad. Erős atmoszférájú, változatos technikájú képein valóság és fantázia keveredik: vizuális világában egy régi recepteskönyv lapja vagy egy megsárgult fotográfia ugyanúgy megtalálja a maga helyét, mint a mesék képzeletbeli hősei. Balatonfőkajári házának világos műterme egykor istálló volt, most viszont festékek, ecsetek, kész és készülő képek borítják az üres felületeket – ott jártunkkor éppen Boldizsár Ildikó novemberben megjelenő Fekete Világkerülő Ember meséi című kötetének illusztrációit véglegesítette, mi pedig csikorgó napokról, fazék melletti ötletelésről és ösztönös alkotásról beszélgettünk vele.

Szegedi Katalin szülei mérnökemberek, és a testvérei is – ahogy ő fogalmaz – rendes szakmát választottak: egyikük orvos, másikuk építész lett. A művészi pályát kezdetben gyanakodva nézte a család, de aztán látva tántoríthatatlanságát a szülők is támogatásukról biztosították. A művészi beavatás már gyerekkorban megkezdődött, hiszen sokat jártak múzeumba („A reneszánsz festészet kora gyerekkortól fogva magával ragadott, és ez így is maradt”), kedvenc könyve pedig A festészet rövid története című kötet volt, amelyet rongyosra olvastak az édesapjával.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ruff Orsolya, Konyvesmagazin.hu, 2022. 11. 17.