Oravecz Imre: Még lassúbb is leszek, egészen lassú, sőt a végén mozdulatlanná válok (Index.hu)
(kiadvány: A megfelelő nap)

A közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját Oravecz Imre Kossuth-díjas költő. Az Indexnek adott interjúban egyebek mellett elmondta, a rendszerváltásnak nem az ő szépirodalma látta kárát, hanem a meg nem írt tárcák és publicisztikák. Egy rövidke időszaktól eltekintve az új világban nem volt, nem lett fóruma, ahol rendszeresen megszólalhatott volna. Holott lett volna mondanivalója.

Oravecz Imre többek között arról beszélt, hogy

  • gyerekként mi vonzotta a kínai regényekben,
  • hogyan viszonyul az elmúláshoz,
  • miért fontos számára a szemlélődés,
  • mi az, amit a rendszerváltás óta nem tudott megírni,
  • és szereti-e, ha ünneplik.

Olvas még kínai regényeket, mint gyerekkorában?


Egyáltalán nem, pedig talán érdemes lenne. Gyerekkoromban, az 1950-es években azért olvastam, mert nagy mennyiségben voltak az általános iskolai könyvtárban.

Mi vonzotta bennük?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dzsubák Tamás, Index.hu, 2023. 02. 11. 

2023-03-11 11:22:32
Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ