Havasréti nagy ötlete, hogy összekapcsolja egymással a felvilágosodás racionális világképét tagadó „vajákosság” és „szent révület” változatos mítoszait, az amerikai beatirodalom spirituális-ezoterikus élménykeresését és drogkultuszát, a hidegháborús időszak „okkult hadviselésére” vonatkozó konteókat és a korszak általános politikai paranoiáját, a hetvenes évekbeli magyar underground kultúra történetét (lásd a „beavatottak” részvételével zajló művészeti happeningeket és a „különc életmódművészek” tébolyát mint a transzgresszió és az ellenállás eszközét), illetve a science-fiction regények vízióját az „ismeretlen dimenziókból” érkező idegenek fenyegető jelenlétéről és történelemformáló beavatkozásáról.

„A református egyetem David Bowie-konferenciáján álmos önkívület fogott el, miközben a projektor reszkető fényét bámultam”, így kezdődik a könyv, s az olvasó már ekkor biztosra veheti: Havasréti József (eddigi) legjobb regényét tartja a kezében; pedig a mondat a pontosvessző után még másfél soron át folytatódik. Ki lenne képes ellenállni ilyen vonzó ajánlatnak: Bowie, reszkető fény, álmos önkívület – és mindez a református egyetemen? (Talán vannak ilyenek, ám ők alighanem messzire kerülik Havasréti regényeit.) Érthető, hogy a narrátor mindent megtesz a kíváncsiságunk felpiszkálásáért: a Terepmunka egy trilógia zárókötete, és nem árt, ha az olvasónak ismét, harmadszorra is kedve támad belépni ugyanabba a szövegvilágba.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bárány Tibor, Es.hu, 2023. 05. 12.