Nem véletlenül fordítja Szávai János Árulás címmel az apa történetét még az 1997-es első magyar megjelenésben, de nyilvánvalóan nem véletlenül annyira szikár Ernaux címadása (A hely – La place): a normandiai kisváros (Y., amely az Egy asszonyban már Yvetot-ként szerepel, de akár Emma Bovary Yonville-je is lehetne) egy küzdelmes, és mégis jelentéktelen élet jelentéktelen tere. Az emlékezés folyamata által irányított elbeszélés magától értetődően bontakozik ki: a narrátor egy saját életéből merített esemény (vizsgatanítás a Goriot apóból) felidézéséhez kapcsolja az apa halálát, a visszatérést a szülői házba, a temetés körüli teendőket, a gyász fázisait, az önvizsgálat folyamatát. Mielőtt azonban időben visszaugranánk az apa életének elbeszéléséhez a születés és a származás hagyományos kezdetével, a narrátor az apjától való eltávolodást az osztálykülönbség kulcsszavában jelöli meg, ahogyan serdülőkorától kezdve a tanulással, a munkával és a házasságkötéssel nyelvi, viselkedésbeli, majd később társadalmi különbségek által emelt falak emelkednek közéjük. Mindez pedig a történet elbeszélésére is visszahat: regény nem írható olyan személyről, akinek az életét a szükségszerűség határozta meg – így le kell mondani a „művészkedésről”, az „izgalmasról”, a „meghatóról” (16.), Proust és Mauriac időben párhuzamos, nyelvében radikálisan idegen világáról („nem tudom elhinni, hogy ugyanarról az időről beszélnek, amikor apám gyerek volt. Az ő világa a középkor.” – 19.).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bódi Katalin, Es.hu, 2023. 05. 19.