Pléh Csaba életútja a soha el nem fogyó kíváncsiság története (Könyves Magazin)
(kiadvány: Árnyak)

Pléh Csaba pszichológus és nyelvész, az MTA rendes tagja, a BME Kognitív Tudományi Tanszékének alapító egyetemi tanára, aki számos tudományos könyv szerzője és társszerzője, de önéletrajzi munkája eddig még nem született. A Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában most megjelent Árnyak lapjain saját élettörténetét, tudományos pályafutását, és ezen keresztül a korszak pszichológiai és a nyelvészeti tudományos világát is bemutatja, miközben annak kiemelkedő alakjairól (munkatársairól, barátairól) is portrékat rajzol. Saját meghatározása szerint „szubjektív, esszéisztikus tudománytörténetet” ír, de a tudomány története mellett egy kiváló tudós páratlan, a bányász ősöktől a Magyar Tudományos Akadémiáig vezető életútját is bemutatja.

A három évvel ezelőtt megjelenő világjárvány ugyan teljesen felforgatta az életünket, és rendkívül sok kellemetlen tapasztalattal ajándékozott meg, mégis voltak pozitív hatásai. Az örökösen munkálkodó, nagy sebességen élő embereket például kicsit lelassította, és a sok bezárva töltött óra a visszatekintésre, a leltárkészítésre is lehetőséget adott. Pléh Csaba is hasonló helyzetbe került, ahogy május elején megjelent kötetének előszavában be is számol erről: „Ebbe az emlékkönyvbe egyedül én írtam kollégáimról, barátaimról, mestereimől. Közel harminc éve terveztem ezt. Mindig meg akartam írni ezeket az emlékezeti árnyakat, de mindig akadt fontosabb dolgom. Azt, hogy miért most állt össze, nyilván magyarázza a koronavírus alatti zárlat. Most kezdtem aggódni, hogy velem együtt ezeknek a kollégáknak az árnya is el fog enyészni.” Ebben a bekezdésben emlékkönyvnek nevezi kötetét, és árnyaknak a benne megrajzolt portrékat, ezzel a címet és könyvének alapvető célkitűzését is megmagyarázza – emléket akart állítani azoknak az embereknek, akik már nincsenek közöttünk, de akiknek alakját annyira fontosnak tartja, hogy rögzítse őket saját nézőpontjából, meghatározó emlékei alapján. Bár a kötet elsősorban autobiográfia és a már említett portrék sorozata, a tárgyalt időszak (a huszadik század első évtizedeitől mostanáig) történelme, társadalma és a tudományos élet fontosabb szereplőinek élete is a lapokra montírozódik.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Kolozsi Orsolya, Konyvesmagazin.hu, 2023. 05. 19. 

2023-05-19 17:08:09
Párbeszéd kép és szó között
G. István László új versei egy tudatosan építkező költői világ alakulásának remekbe szabott eredményei. A szerzőt szenvedélyesen érdeklő témák - a családi kapcsolatok analízise, a...
Groteszk mitológia
Mit keres egy angyal a hídon? És kit talál meg? Hogyan lehet visszanézni egy már rég elhagyott életszakaszra? És ami fontosabb: hogyan lehet nyelvet találni az akkor történtekhez? Miközben...
Történetek a vágyról
A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Szembenézés a gyerekkorral
,,Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat." Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ