Szécsi Noémi: A hatalom természetéről szóló példázatok mindig érdekesek (Litera)
(kiadvány: Rohadt állatok)

A hatalomgyakorlásnak léteznek mintázatai, és a különböző barikádokon közlekedő csoportok sajátosságai is elég pontosan körülírhatóak. – Szécsi Noémivel a frissen megjelent Rohadt állatok apropóján kiskerti államférfiakról, örök magyar archetípusokról és magányos utakról beszélgettünk.

Tavaly januárban te voltál a Literán a hónap szerzője. Akkori interjúnkban ezt mondtad ezekről a közéleti állatmeséidről: „Arra például nem vállalkoznék, hogy ezeket a politikai novellákat most egy novelláskötetben megjelentessem, mert nem vállalnám a helyzetet, amelybe kerülnék vele. Se az érdeklődés hiányát, se a negatív kritikát.” Nagyon érdekelne, hogy mi változott azóta.

Igen rossz évem volt tavaly, és szerettem volna valami életjelet adni – magamról magamnak. Szerettem volna jelezni önmagam számára, hogy még aktív, alkotásra képes szerző vagyok. Meg valamennyire szentimentális okaim is voltak: tavaly volt húsz éve, hogy az első könyvem megjelent, ezek az állatmesék pedig szorosan kötődnek ahhoz a regényhez. Az ötlet bizonyos tekintetben ott született meg, a két figura, a Hörcsög és a Vakond legalábbis mindenképp.

Igen, a Finnugor vámpírban van egy rövid szöveg-a-szövegben betét, amiben felbukkannak.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Greff András, Litera.hu, 2023. 06. 10. 

 

2023-06-10 12:49:57
Egy zsidó lány a lőszergyárban
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba,...
Vígság a végeken
Keresztury Tibor a hétköznapi groteszket felmutató szocio-realista kisformák nagymestere. Legújabb, búcsúnovellákat tartalmazó könyvében egy háború után vagyunk, hősei ebben az ismeretlen,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ