Viszonylag ritka, hogy egy tudós a maga mestereiről, kollégáiról és barátairól személyes, egyúttal szakmai portrékban emlékezzen meg. Pléh Csaba pszichológus és nyelvész erre vállalkozott a Tények és tanúk sorozat Árnyak című kötetében. Úgy érezte, nemcsak a tudóstársak eredményeinek kell fennmaradniuk, hanem személyiségük lényegi vonásainak s motivációiknak is: annak, hogy ki honnan jött, milyen célokkal, s céljait hogyan tudta megvalósítani. S bár Pléh Csaba nem személyiség-lélektannal foglalkozik, hanem a nagyközönség számára kevésbé ismert kognitív pszichológiával (a megismeréstudományok egyikével), illetve pszicholingvisztikával (a nyelvhasználat lélektani hátterének kutatásával), tizenhat portréjában rámutat, milyen szoros kapcsolat van egyéniség és választott pálya, illetve szakterület között.

Egyik mestere, Barkóczi Ilona esetében például a kíváncsiságot, az ötletességet és a cselekvőkészséget tartja az egyéniség lényegi vonásainak, s szükségszerűnek véli, hogy Barkóczi kísérleteiben épp a kreativitást, az alkotást vizsgálta, s abban alkotott maradandót. Vagy ott van egy osztálytárs és barát, Jólesz Ferenc életútja. Ahogy Pléh Csaba írja, „Feri édesapja fiatalon agydaganatban hunyt el, s Feri állandó gimnazista álma az volt, hogy idegsebész lesz. Miközben a motívum érthető volt, tudtuk, milyen mérhetetlenül ügyetlen ehhez. Kreatív emberként azonban megtalálta a megoldást. Ő lett a képalkotás által irányított, emberi kéz beavatkozását nem igénylő nőgyógyászat és idegsebészet úttörője”, a „Harvard Egyetem orvosi képalkotó innovatív fejlesztéséinek vezetője”.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Domján Edit, Revizoronline.com, 2023. 06. 27.