A Pécsi Tudományegyetemen néprajzot tanult, majd az ELTE indológia szakán végzett. Rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban, Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetével 2020-ban elnyerte az elsőköteteseknek járó Margó-díjat. Új novellagyűjteményére közel négy évet kellett várnunk, de megérte: a Valakire mindig gondolni kell című kötete néhány napja debütált.

Korábbi interjúidban olvastunk arról, hogy nehezen adod ki a kezeid közül a szövegeket, sokszor visszatérsz hozzájuk, szeretsz időről időre friss szemmel rájuk nézni. Mesélnél a második kötet születéséről, a szövegek „elengedéséről”, a gyűjtemény szerkesztési elveiről – miben volt más ez az alkotói folyamat, mint az első novelláskönyved esetében?

Az új kötet szövegeinél még szigorúbb voltam magamhoz, az írásaimhoz, és többet dolgoztam magával a kötettel mint egésszel. Az első könyvnél szinte maguktól álltak össze novelláskötetté a szövegek, ezeket a történeteket viszont már első perctől kötetbe terveztem, kötetben láttam. Ez a könyv ráadásul sokkal változatosabb. Változó a novellák terjedelme, és a megszólaló hangok is különbözőek. Van férfi beszélő, női beszélő, olyan, akiről nem derül ki a neme, idősebb, fiatalabb, külföldi, van benne „te”, van benne „mi”. Azzal kísérleteztem, hogy hogyan lehet ugyanarról az érzésről, élményről különböző hangokon beszélni. A történetek ábrándozásról, vágyakozásról, hiányról, magányról szólnak, nők vagy férfiak, húszévesek vagy nyolcvanévesek hangján.

Hogyan szűröd át magadon a történeteket? Beszélgetés közben, a másik felet hallgatva vagy egy nagyobb társaságban előfordul, hogy elraktározod a hallottakat jövőbeli irodalmi alapanyagnak?

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Ribánszky Ágota, Noklapja.hu, 2023. 10. 31.