Bealkonyul (Litera)
(kiadvány: Alkonynapló)

Oravecz, megismétlem, ugyanazt mondja a hetvenes évek óta, de lírájának beszélője az egyes pályaszakaszok lezárását követően radikális következetességgel mozdul el, lép tovább a belakott tájról, ezáltal újítva meg mindenkor önmagát. – Keresztury Tibor kritikáját olvashatják Oravecz Imre Alkonynapló című könyvéről. 

Röpke harminc éve figyelem tátott szájjal Oravecz Imre pályájának alakulástörténetét. Próbálom teljesen szakszerűtlen, az objektív értelmezés szempontjait eléggé el nem ítélhető módon fellazító, megengedhetetlen rajongással megfejteni a jelenség titkát, de megannyi kritika, tanulmány, interjú dacára ugyanott tartok, mint amikor 1979-ben beájultam az enigmatikus pályakezdést (Héj, 1971) követő Egy földterület növénytakarójának változása leíró prózaversein. Ilyen nincsen, mondogattam révülettel, és fiatal korom dacára milyen igazam volt: Tandori és Petri debütálásai mellett még csak hasonlóan eredeti indulást sem termelt ki a korszak, hármójuk színrelépése viszont megkerülhetetlen alapvetésként írta felül az akkor fősodorként emlegetett népies parasztköltők Nagy László csillagzata alatt formálódott esztétikáját.[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Keresztury Tibor, Litera.hu, 2024. 03. 15.

2024-03-15 15:57:40
Fordította: Morcsányi Júlia
Lázálom az újrakezdésről
Patricia Lockwood maximalista regénye provokatívan, élesen és nagyon viccesen mesél az újrakezdés privilégiumáról. Író narrátora egy hosszan elhúzódó betegség furcsa és kevésbé furcsa...
Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ