Egy fecske nem csinál nyarat – vagy mégis? (Revizor)
(kiadvány: Nyár)

Ali Smith Nyár című kötetével a nagyszabású tetralógia végéhez ért. 2016-ban írta az elsőt, az Őszt, majd évente rukkolt elő egy újabb évszakról szóló könyvvel. Felmerülhetett a kérdés, bírja-e majd szuflával ezt az iramot, és most már bizton kijelenthetjük: bírta. BORSOVSZKY ÉVA RECENZIÓJA.

A Nyár a legutolsó, a lezáró kötet, és Ali Smith valóban nemcsak abbahagyta, hanem be is fejezte vele a nagy művet. Olyan a Nyár, mint egy pompás tűzijáték vége, ahol a már látott izgalmas, színes formációk még egyszer feltűnnek, felröppennek egy rövid intervallumban, egyszerre vagy egymás után, még gazdagabban még lenyűgözőbben, mint korábban, így adva méltó befejezését a tűzijátéknak.

Minden egyes kötetben megvannak a jellegzetes Smith-féle elemek, ugyanakkor lényegesek a különbségek is, a színvonal mégis meglehetősen egyenletes. Ha valaki egymás után olvassa őket, egyre jobban kirajzolódik előtte az a monumentális kirakós játék, amelynek alkotórészei már korábban is összeálltak egésznek tűnő egységekké, ám ezek egymással folyamatosan kibővülve adják ki végül a teljes képet. Minden mindennel összefügg.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Borsovszky Éva, Revizoronline.com, 2024. 03. 18.

 

2024-03-18 15:58:06
Fordította: Mesterházi Mónika
Barátság a halál árnyékában
Helen felajánlja a vendégszobáját régi barátjának, Nicolának. Nicola végstádiumú rákbeteg, és nem hajlandó szembenézni a ténnyel, hogy a betegsége visszafordíthatatlan. Mivel nem hisz...
Jövőkeresés a művészet útján
A felbolydult, napról napra változó világhelyzet Sándor Iván regényének színtere. Alakjainak sorsa, története felidézi a sötét múltat és a bizonytalan jövőt is. Ezt játszatja el a Raktár...
Fordította: Barabás András
Pulitzer-díjas világsiker
Frank McCourt hatvanhat évesen, nyugdíjas tanárként debütált Angyal a lépcsőn című könyvével, amely azóta valóságos kultkönyv lett. McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja...
Egy vidéki űrlény Budapesten
Egy fiatal lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Mese ez, vagy valóság? Erdős Virág történetében mindkét lehetőség egyszerre adott. Abszurd, groteszk, vicces és...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ