Rosszul veszi ki magát, ha egy német író azzal akarja érdekesebbé tenni a közepes regényét, hogy a Harmadik Birodalomba helyezi a történetet – mondja Daniel Kehlmann, Németország egyik legsikeresebb szerzője, aki először írt a náci korszakról. A Mozgókép főhőse a nagy német filmrendező, Georg Wilhelm Pabst, aki Hollywoodból tér haza, és kényszerűségből Goebbelsnek rendez filmeket. Vajon az lett volna a tisztességes, ha rossz filmeket készít? Mi köze ennek a történetnek a Mefisztóhoz? Meg lehet-e írni, és le lehet-e filmezni a Halált? Kehlmann-interjú Pabsttól Tarantinóig, Leni Riefenstahltól Kevin Baconig.

A Mozgókép története nagyrészt az 1930-as, ’40-es években játszódik. Úgy képzelem, ha erről a korszakról és G. W. Pabst filmjeiről akart írni, sokat kellett kutatnia. Mire szánta a legtöbb időt, Pabst életéről, a filmjeiről olvasott, vagy a hétköznapokról a náci Németországban?

A legtöbbet a náci hétköznapokkal kellett foglalkoznom. Pabstról valójában nem tudunk sokat, ezért a vele kapcsolatos kutatómunka sem tartott sokáig. Nem azért, mert könnyű válaszok kínálkoztak, hanem mert falakba ütköztem, olyan sok részlet homályos az életével, az élményeivel kapcsolatban. A célom az volt, hogy létrehozzak egy különös, idegenszerű világot. Az előző regényemben, a Tyllben hasonló szándék vezérelt, ott a felvilágosodás előtti korszakról írtam. A félelem és a babona világát akartam felépíteni. A Mozgóképben a totalitárius állam történetmondójának szerepét vettem fel, amihez nagyon nehéz volt kutatni. Nem is a »kutatás« a jó szó: mélyen bele kellett képzelnem magam, milyen lehetett a náci állam alattvalójaként élni. A korszakban keletkezett irodalom talán még többet segített is ebben, mint a történelemkönyvek.

Azért választotta Pabstot a főhősének, mert a náci rezsim mindennapjairól akart írni? A korszak más emigráns német rendezőinek is színes életútja volt, de Pabstot az különböztette meg Sternbergtől, Murnautól, Langtól vagy Ulmertől, hogy ő a harmincas években családi okokból hazatért Németországba.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kránicz Bence, 24.hu, 2024. 05. 20.