„Hol van itt az életet maga mögött tudó férfi bölcsessége, akivel minden megtörtént már, és okult belőle?” – kérdezi, önmagától, az Oravecz Imre nevet viselő naplóíró. Saját viselkedésének nevetségességére, érzéseinek nyughatatlanságára kérdez rá egy új, időskori szerelmi viszonyban, de vállaljuk a kockázatot, és tegyük fel ezt a kérdést e kockázatvállaló könyvnek is. Hol van benne a bölcsesség?

Az Alkonynapló számadás, szembenézési kísérlet az öregséggel és a magánnyal, kacérkodás a halállal, egy 75–80 éves férfi (író) beszámolója élete napjairól (amely időszak a covid-éveket is tartalmazza). Van benne bölcsesség, kétségkívül, de – szerencsére – ez nem magától értetődő, nem mesterkélt és nem lezárt. Nem végiggondolt abban az értelemben, ahogyan például Illyés Gyula Kháron ladikján című esszéregényének bölcselete, reménnyel töltekezése, erős üzenete az. Ha Oraveczé ilyen lenne, nem biztatnék az elolvasására. Hogy nem ilyen – hogy csapongó, esetlen, keresetlenül, olykor banálisan őszinte, hogy önellentmondásokkal teli, hogy egyszerre végérvényesen lemondó és szenvedélyes, hogy szomorú, hogy mélyen reménytelen, hogy megpróbáltatásokkal és vágyakkal és kétségekkel teli, hogy megragadhatatlan – nos, mindezek miatt viszont bátran ajánlom.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lapis József, 444.hu, 2024. 06. 02.