Krasznahorkai László legújabb, Zsömle odavan című regényétől nem tanácsos elvárni semmit. Hagyni kell, hogy a magyar trónörökös Kada Józsi bácsi, (két) Zsömle, a vándorzenész Krasznahorkai László és minden, ami „mélyen a miénk” magától érjen el az olvasóhoz. („Én szóltam.”)

Krasznahorkai Lászlónak könyvről könyvre nehezebb a dolga. A Sátántangó sikere óta egyre nagyobb figyelem kíséri minden új megjelenését, miközben közel negyven éve változatlan „módszert” használva alakítja szövegeit. Szándékosan nem változtat, aminek oka saját elmondása szerint nem más, mint hogy „lényegében Bachtól is nehéz lett volna megkérni, hogy írjon úgy operát, vagy egyáltalán írjon operát, mint Händel”. Ennek ellenére – vagy éppen emiatt – könyveitől egyre többet és többet vár el az olvasó, miközben „művészetéről szinte már minden érdemlegeset megírtak”. Némiképp ezt erősíti a szerzőt 70. születésnapján köszöntő Kilátás az utolsó hajóról című kötet is, amelyben Szabó Gábor Krasznahorkai prózavilágát „saját szövegmúltjából tudatosan építkező életműként” jellemzi – elemzései középpontjába állítva az ismétlődéseket, variációkat, motívumvándorlásokat. De mit kezdhet így a mai, állandó változásokat, újdonságokat igénylő olvasó Krasznahorkai legújabb regényével, amely a Zsömle odavan címet kapta, és amely az idős Kada József „királyunkról” és Zsömle nevű kutyájáról szól? Az író maga Friderikusz Sándornak úgy nyilatkozott, hogy ha az olvasó megszereti Zsömlét és Zsömle gazdáját, az már megfelel annak az „elvárásnak”, amit ő maga az olvasóval szemben támaszt. De megelégedhet-e ennyivel az olvasó? Egyáltalán elhiheti-e, hogy egy Krasznahorkai-regény ennyire „egyszerű”?

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bonivárt Ágnes, Kortarsonline.hu, 2024. 06. 22.