Negyedik szépirodalmi kötetét írta meg Kollár-Klemencz László zenész, és ugyan a természetről szól ez is, mint a korábbi könyvei, de most régi mániáját, a középkort is beleszőtte. Mert szerinte akkor még inkább természetközeli életet éltek az emberek, és így érzelmileg is nagy utat jártak be. Isten jelenléte nem volt kérdés, benne volt minden mozdulatban, egy fa kivágásában is. Interjú vallásról, a megrugdosott asszonyról, a vizsláról, akit csak kanapén engedtek volna tartani, meg persze a rétegzenéről és az egyetemi dalköltő szakról.

Forbes.hu: Korábbi köteteid is természetközpontúak, ahogy a mostani, az Anyám tenyere is. Viszont utóbbi a középkorban játszódik, egy remete életéről szól. Erre az idősíkcsavarra miért volt szükség?

Kollár-Klemencz László: Régi mániám a középkor. Évekkel ezelőtt, amikor elkezdtük felépíteni az erdei lovastanyánkat, hatalmas középkori zászlókat varrattam a magas oszlopokra. A fiammal sokat járunk középkori várakba, mindig eljátsszuk, hogy megtámadjuk őket. Egyszer láttam egy várban egy teremőrt, és arra gondoltam: de jó munkája lehet, hogy ott ülhet egy várban egész nap!

Amikor elkezdtem írni ezt a regényt, azt kerestem, mikor és hol lehetett még az embereknek szoros kapcsolata a természettel. A középkorban a Pilisben tényleg megérezték, ha keményebb, hosszabb volt a tél. Aki nem jó fizikai állapotban, soványan ment neki, nem biztos, hogy túlélte. Pilisszentlászló – a regényben Kékes – akkoriban elzárt, kicsi, nagyon szegény falu volt, akadtak családok, akik a tél végén az utcán koldultak. És az emberek a természetükhöz is erősebben kapcsolódtak, jobban érezték a testük rezdüléseit. Fizikailag is hevesebben éltek, és érzelmileg is nagy utat jártak be. Isten jelenléte nem volt kérdés, benne volt minden mozdulatban, egy fa kivágásában is.

[…]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: G. Tóth Ilda, Forbes.hu, 2024. 12. 25.