Megesik, és persze szomorú is, ha az ember lánya megözvegyül. Ha ez Kínában történik, még szomorúbb, az asszony addig is nehéz terheket viselt. De ha várandósan úgy özvegyül meg, hogy a férje a nyilvános budiba hull alá, mert a szomszédos rekesztékben megkönnyebbülő nők fenekét kukucskálja – na ez már a tragédiának más színezetet ad. A szagozatról nem is beszélve.

Ezzel a jelenettel indul Jü Hua hatalmas kötete, és az utolsó oldalig ingadozhat az olvasó kétségei között, hogy dokumentumregényt vagy hihetetlen, eltúlzott szatírát olvas. Egy biztos: ez a történet Kína közelmúltbeli történelmének legvéresebb időszakát is magában foglalja.

A seggleső fia aztán kiskamaszként maga is ezt a sportot űzte: ő Kopasz Li, aki Jü Hua monumentális seggregényének egyik főhőse. A másik pedig egy vele szinte egykorú fiúcska, Szung Kang. A latrinahősködés folytán a feleséget megözvegyítő férfi utódjának (a második férjnek, Szung Fan-pingnek) a fia ő. Így lettek testvérek. Mielőtt minden figurát felsorolnánk, le kell szögezni, hogy Kínában ötven évvel ezelőtt a férfiakat kizárólag a női hátsók hozták lázba – legalábbis a regényből ez derül ki –, és hogy ez a téma kimeríthetetlen mesélgetések és izgalmak forrása lehetett.

Szóval az időbeli ide-odacsúszkálásokból megismerjük a testvérek gyerekkorát, az álmosítóan unalmas kínai kisvárost – ahol persze a semmin rettenetesen nagyokat lehet veszekedni, és erről a semmiről beszélgetni –, és közben diadalmasan épül a kommunizmus. Mígnem Mao elnök (itt most tekintsünk el a kommunista liturgia szerinti lelkes jelzőfelsorolástól) meg nem hirdeti a nagy proletár kulturális forradalmat. Ilyen mélységesen szörnyűt, mint ennek az időszaknak a leírása, még sosem olvastam. Erős, edzett idegek kellenek hozzá. Mindaz, amit a professzorok, tanárok, színészek, művészek megcsúfolása, megalázása, felkoncolásig menő megszégyenítése témakörében olvasni lehetett, csak felszínes, megszelídített, elkendőzött mása a tömény iszonyatnak. Tegyük hozzá: az író, Jü Hua saját gyerekkorát, saját élményeit írta bele a regénybe.

De a sors megnyálazta ujját, és továbblapozott. Bármily különös, a kiskamaszként meglesett gyönyörű leányért, Lin Hungért a bunkóbbik, tahóbbik fiatalembert, Kopasz Lit töri a nyavalya, Lin Hung mégis a testvérét, a hallgatag Szung Kangot választja, az ő felesége lesz. De a két (tulajdonképpen mostoha-) testvért hallatlan erős szálak fűzik egymáshoz, és ez a barátság hihetetlenül önfeláldozó döntésekhez vezet. Szung Kang alig meri elfogadni Lin Hung szerelmét, mert Li igényt tart a lányra. Amikor pedig mégis egybekelnek: Kopasz Li elkötteti az ondóvezetékét, hogy ne legyen mástól se gyermeke…

A kamaszként csibész Kopasz Li felnőttként páratlan karriert fut be élelmességével: első generációs üzletember lesz belőle, és a pártzsargont szajkózva tökéletes kaméleonná válik, gyalázatosan meggazdagszik (közben viszont olykor üzletileg nagyokat esik pofára). Kőgazdagként Szűzszépségversenyt is rendez (aki ennél az epizódnál valamely párhuzamot vél felfedezni szép hazánknak a rendszerváltás körüli eseményeivel, az rosszindulatú képzelgő, és szégyellje magát!), ahol is a résztvevők érintetlenségét a zsűritagok személyesen tesztelik. Megtehetik, mert a többezres husipiacon felbukkan egy mesterséges szűzhártyákat áruló kufár is…

És végül még Lin Hungot is sikerül a sokszoros milliomos Linek elszeretni a balek testvértől, Kang Szungtól, amíg az egy kevés pénzt próbál keresni szeretett felesége számára.

Mérhetetlenül fájdalmas végighaladni azon az íven, amit a két párhuzamos életút elénk tár. A jellemtelen, akarnok Kopasz Li felébreszti a vad érzéki nőt Lin Hungban, vágyának évtizedek óta izzón tartott tárgyában, de közös gyerekük sosem lehet. Szung Kang gyengéden szerette Lin Hungot, de a kétperces szerelmeskedés (már ha az ilyen futam annak volt nevezhető) testileg nem igazán láncolta hozzá az asszonyt. És mert balek, szépen meg is öngyilkolta magát egy alkalmas vonat alá suttyanva, hogy ne álljon a testvére útjába.

De Kopasz Li végül is jó testvér: őrületes vagyonából fizető űrutasnak készül, hogy a világűrbe juttassa bátyját, azaz a hamvait.

A könyv megírásakor már a címlapra lehetett volna nyomtatni: nagysikerű családregény. Minden van benne. Lusta mesélés, csavaros eszű szereplő, idézetek a kínai irodalom múltjából (a hősöknek a középkori történetekre hivatkozás olyan, mint nekünk a „szárnyat igéz a malacra” vagy a „Gólya, gólya gilice”), váratlan fordulatok, véres szörnyűségek, több vagont betöltő káromkodások (habár elég egyszerűek), és hát a fehér bohóc, a balek. És ami az európai – vagyis inkább nem-kínai – olvasónak fölfedezés: a szegénység mérete. Ami 1968-ban jócskán a Puszták népe (Illyés Gyula, kb. 1930-as évek) szegénysége alatt van, a verés fogadásának sztoicizmusa, a kifejezések használata, az utcai viselkedés, a családi tiszteletadás módjának a miénktől teljesen eltérő rítusa – és a sor hosszan folytatható. Széky János angolból fordította egy amerikai kiadás alapján – leleményesen és fergetegesen.

Ha a lelki műveket nem tekintjük, jelenkori történeti kínai regényből nem túl sűrű a kínálat, habár a kulturális forradalom lélektani terrorjáról már legalább két évtizede olvashattuk (Nien Cheng: Élet és halál Sanghajban). De ilyen átfogó módon – és sok évtizedet felölelően – még sosem találkozhattunk annak az útnak a leírásával, amelyben Kína egy iszonyatos diktatúrából bújik kifelé, és megszenvedi nemcsak a terrort, hanem a nagyvilággal való találkozás esetlen, megbicsakló lépéseit is.

Sírni- és röhögnivalóan…

Kiadvány:
Jü Hua
Testvérek
Magvető Kiadó, 2010


Forrás:
olvassbele.hu
Bedő J. István
2011. 02. 02.