Mi történhet egy szerelmi csalódástól szenvedő oknyomozó újságíróval? Dan Lungu román író Hogyan felejtsünk el egy nőt? című, a Magvető Kiadónál megjelent könyvének bemutatóján Kőrössi P. József beszélgetett a szerzővel és Lakatos Mihállyal, a regény fordítójával, a Könyvfesztiválon az Európai Uniós Díszvendégség egyik programjaként.

 

 

 

Sárközy Bence, a Magvető Kiadó főszerkesztője köszönti a vendégeket: a kiadó számára nemcsak az angol vagy a francia irodalom fordítása fontos, figyelmet kívánnak fordítani a közép-európai irodalomra is – nagyon büszke arra, hogy három éve a Magvető adta ki magyarul a román Filip Florian első könyvét, a Kisujjakat. Dan Lungu regényét is melegen ajánlja a magyar olvasóknak, mondván, érdemes szemmel tartani a közép-európai irodalom alkotásait.

Kőrössi P. József informál minket a szerző rövid biográfiája formájában; Lungu Jászvásáron él, és az egyetem szociológiai tanszékén tanít a szépírás mellett. A beszélgetés a könyvre terelődik, de a moderátor kitart az életrajzi irány mellett, ugyanis – leheletfinoman, de arra céloz, Lungu a saját szerelmi csalódásának történetét írta-e meg – azt kérdezi, van-e anyajegye a vállán. Az anyajegyről semmit se árul el Lungu, nagyfokú empatikus készségéről vall nekünk: saját élményeit éppúgy felhasználta Andi történetének megírásához, mint a barátaiét vagy akár az olvasott újságcikkeket; nyilvánvalóan vannak közös vonásai a főszereplővel, de ő éppolyan intenzíven éli meg az olvasott történeteket, mintha vele történtek volna meg, és akkor is ennyire beleéli magát a hallottakba, ha a barátai panaszkodnak neki ‒ szerencsés az, aki Lungu barátjának mondhatja magát. És még az sem biztos, hogy ez egyszerűen szerelmes regény – klasszikus happy end nélkül ‒, egyrészt persze, az, másrészt regény a szerelemről, bár én inkább az utóbbi irányba hajlanék.

A könyvről való beszélgetés során egyre többször merül föl az 1989-es év és az azután Romániában (is) történt változások. A kilencvenes évekről mondja Lungu, hogy az oknyomozó újságírás címén inkább a zsarolási lehetőségeket használták ki (mint a regényben Andi főnöke), de ugyanekkor nyert teret a trágárság a román irodalomban, amelyet Lungu a "kifordított szocreál" egyik jelenségének tart: ekkor kerültek groteszk megvilágításba azok, amelyeket a diktatúra idején csakis rózsaszín szemüvegen át volt szabad nézni, ábrázolni meg pláne. Ami pedig a regény szerkezetét illeti, a szerző szerint a sakktáblához hasonlít: minden egyes bábu útját látnia kell ahhoz, hogy az egész képet átlássa – fejti ki, amikor a cselekménybe látszólag nem szervesen illeszkedő történetekről (a szekta prédikátorának meséje, a bibliai történet Jerikó falainak leomlásáról). Hősét, Andit is Möbius-szalaghoz hasonlóvá teszi pokoljárása és feloldozása: az én ő-vé válik, hogy kívülről tudjon tekinteni önmagára. Lakatos Mihály a regényben felvetett életmód megvalósításának kvázi lehetetlenségéről szólva megjegyzi, hogy az egyik legszebb vonása, hogy a fordítási munka során néhány hónapig úgy érezte, jobb emberré tud válni a könyv hatására.

Kőrössi P. József – a címmel ellentétben – arra kér minket, nehogy elfelejtsük Andi nőit: a magabiztos, kíméletlen Andreát, a csúnya, részeges Luanát és a bombázó, ám üresfejű Margát, mert ahogy a néhány felolvasott erotikus jelenet is bizonyítja, érdemes emlékezni rájuk.