Bodor Johanna
Balettművész, koreográfus

Bodor Johanna 1965 október 23-án született Kolozsváron. 1984-ben végzi el tanulmányait a bukaresti Balettintézetben. 1985-ben névházasság útján Magyarországra költözik. Két év múlva elválik férjétől. 1985-1986 között a Novák Ferenc által fémjelzett Honvéd Művészegyüttes, 1986-tól 1989-ig a Győri Balett, 1989-től 1993-ig pedig a Szegedi Balett tagja, magántáncos státuszt nyer. 1993-ban férjhez megy Mertz Tibor színművészhez, ikrei születnek: Hanna Míra és Dániel Máté. 1994-től legfőképpen koreográfusként dolgozik. Néha táncosnőként és színésznőként találkozunk nevével különböző színházak és produkciók színlapján. Magyarország és a világ több városában (Knoxwille, Szentpétervár, Jekatyerinburg, Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Komárom, Szabadka) vendégszerepelt táncművészként és koreográfusként. Több mint száz színházi előadás, film, tv produkció koreográfusa. 2004-ben a Táncművészeti Főiskolán balettmesteri diplomát szerez. A közéletben karakteres kiállása ismert: „Az nem lehet hogy…” egyik alapító tagja,  2014-től Független Előadó-művészeti Szövetség elnökségi tagja. Imre Zoltán és EuroPass-díjas.

Fotó: Stekovics Gáspár

A szerző kiadónál megjelent művei:
Apa és fia közös története
Kardos András ebben a könyvben apjának, a száz éve született Pándi Pál irodalomtörténésznek állít emléket. A sok műfajú kötet gerincét az apjához írt hatvan (fiktív) levele alkotja:...
Egy sosem fakuló klasszikus
Sosem fakuló regényében Kosztolányi Dezső a poros bácskai kisváros szürkülő életeit éles fénybe helyezve tárja elénk. Az öregedő házaspár féltett kincse, csúnya, vénecske lányuk,...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ