Kemény István
1961-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar–történelem szakon diplomázott 1990-ben.

Verseket, prózát, esszét, kritikát, egy fél drámát, könyvajánlatokat, fülszövegeket, JAK-tábori naplót, netnaplót, tévéjáték-dialógusokat (sőt, álnéven egy fél ponyvaregényt) írt eddig.

Kemény István a nyolcvanas években induló nemzedék jelentős, és írókörökben az egyik legnagyobb hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Első verseskötete Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez címmel az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiadásában jelent meg 1984-ben. Ezt követően jelentkezett verseskötettel, regénnyel (Az ellenség művészete), tárcanovellákkal (Család, gyerekek, autó). Ez utóbbiakat korábban az Élet és Irodalomban publikálta. 1984 és 2002 között tíz könyve jelent meg, többek közt két nagy hatású verseskönyve, a válogatott verseit tartalmazó Valami a vérről, 1998-ban, majd három évvel később a Hideg. Első verseskötete, amelyet a Magvető Kiadó gondozott, a 2006-ban kiadott Élőbeszéd, eddigi egyetlen regénye a Kedves Ismeretlen (2009). Összegyűjtött versei Állástalan táncosnő címmel jelentek meg 2011-ben. Lúdbőr című 2017-es esszékötete az elmúlt évek egyik legfontosabb kulturális-honismereti teljesítménye; vallomások és töprengések füzére hagyományról és modernségről, költészetről és történelemről, hazánkról és Európáról. 2018-ban napvilágot látott Nílus című verses könyve hasonlóan A királynálhoz ékes bizonyítéka annak, hogyan mélyül el és keres egyszerre új megszólalási formákat Kemény István lírája.

Fotó © Szilágyi Lenke 

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Élőbeszéd (2006) Kedves Ismeretlen (2009), Amiről lehet (2010), Állástalan táncosnő – Összegyűjtött versek 1980–2006 (2011), Az ellenség művészete – család, gyerekek, autó (2011), A királynál (2012), Lúdbőr (2017), Nílus (2018)

Díjai
Kilencek-díj (1986), A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja (1988), Móricz-ösztöndíj (1989), A Jövő Irodalmáért-díj (1989), a Holnap Kiadó Nívódíja (1990), Soros-ösztöndíj (1994), Hidas Antal-díj (1994), Graves-díj (1995), Déry Tibor-díj (1997), József Attila-díj (1997), Zelk Zoltán-díj (2001), Arany János-ösztöndíj (2002), Palatinus-díj (2002), JAK-díj (2004) Palládium-díj (2007), Babérkoszorú-díj (2007), Márai Sándor-díj (2010), Hévíz Irodalmi Díj (2016), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2016)

A szerző kiadónál megjelent művei:
A Nobel-díjas író új regénye
Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivalók is a lepkék életéről, haláláról. És az is,...
Fordította: Körner Gábor
Babilon Harkiv
2014-ben, az Euromajdan sorsdöntő napjaiban megjelent könyvében Szerhij Zsadan a szülővárosáról, Harkivról mesél, amely két folyó között fekszik. Az egymáshoz sok rejtett szálon kapcsolódó...
A Nobel-díjas író új regénye
Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivalók is a lepkék életéről, haláláról. És az is,...
Fordította: Vereckei Andrea
Patti Smith legszemélyesebb könyve
Patti Smith, a nagy sikerű Kölykök szerzője új memoárjában mesél a munkásosztálybeli Philadelphiában és Dél-Jersey-ben töltött gyerekkoráról, amely tele volt eltűnő szomszédokkal, véget...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ