
|
Pynchon, Thomas
Az egyik legismertebb és legismeretlenebb szerző: életművét világszerte milliók olvassák, emellett nélkülözhetetlen egyetemi tananyaggá is vált, ugyanakkor szerzőként kerüli a nyilvánosságot, nem jelenik meg a díjátadókon, és tizenéves kora óta nincs róla fénykép.
A Súlyszivárványt 1974-ben Amerika legnagyobb könyves díjával, a Nemzeti Könyvdíjjal tüntették ki, Pynchon neve azóta minduntalan feltűnik a Nobel-várományosok listáján. Már életében monográfiák, kalauzok és tanulmánykötetek jelennek meg munkásságáról, külön folyóirat foglalkozik vele, és Toni Morrison mellett a legtöbb kritikát az ő műveiről írták Amerikában. Szinte minden tíz évben kiadnak tőle egy regényt, mely terjedelmével, témájával és káprázatos nyelvezetével is lenyűgözi az olvasókat, és az irodalom újragondolására készteti kritikusait.
A magyarországi kiadással – 35 évvel a könyv első (amerikai) megjelenése után – a Súlyszivárvány végre nálunk is, ahogy mindenütt, az olyan, hozzá hasonlóan fajsúlyos művek sorába léphet, mint az Ulysses, Az eltűnt idő nyomában, a Bűn és bűnhődés, a József és testvérei vagy a Száz év magány.
A Magvető Kiadónál megjelent művei A 49-es tétel kiáltása (2007), Súlyszivárvány (2009), Beépített hiba (2013), Kísérleti fázis (2015)
A szerző kiadónál megjelent művei:
|
|
 |
|
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Houellebecq szerint a világ – 2027-ben
Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Megsemmisülniben a hatalom, a politika és a terror dimenziói...
|
|
Összegyűjtött novellák – javított, bővített kiadás
Csáth Gézának élete során mindössze öt vékony novelláskönyve jelent meg,
napi- és hetilapokban, folyóiratokban publikált szépirodalmi írásainak ezek is csak egy részét tartalmazzák....
|
|
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Houellebecq szerint a világ – 2027-ben
Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Megsemmisülniben a hatalom, a politika és a terror dimenziói...
|
|
Fordította: Bonácz Ágnes
Történetek Középfölde másodkoráról
A Númenor bukása egyetlen kötetben gyűjti össze a J. R. R. Tolkien halála után kiadott, Középfölde másodkoráról szóló válogatott szövegeket. Elmeséli Númenor földrajzát és természetrajzát,...
|
|