Vessünk egy pillantást a korszerű magyar olvasói szokásokra! Pásztázzuk végig a hazai könyvkereskedelem legnagyobb, piacvezető cégeinek (Alexandra, Bookline, Libri, Líra) aktuális eladási listáit! Alig van eltérés köztük – a szerzők, műveik, helyezéseik egymást igazolják, valamint az olvasóközönség egyértelmű érdeklődését. Médiaszemélyiségek fikciós művei, televí­ziós sorozatokhoz kapcsolódó kiadványaik foglalják el a dobogós helyeket, a világhírű bestsellerek (vámpíros melodrámák, krimik, történelmi és egyéb fantasyk) mellett ott találjuk az életvezetési tanácsokat, vagy a jóskönyveket, a szórakoztató irodalom régebbi és mai művelőit.

No és a szépirodalom magyar alkotói, ők hol tanyáznak? Jelen vannak: Bodor Ádám és Varró Dániel aktuális kötetei a Líra listáján a TOP10-be is bekerültek, a Bookline-nál pedig már Vámos Miklós, Grecsó Krisztián, Krasznahorkai László, valamint Garaczi László neve is feltűnik. Nem mellékes, hogy Varró gyermekversikéi kivételével mindegyik fentebb említett szerző regénnyel szerepel.

Sokan elmondták már: a nagy példányszámban eladható kötetek és a kevesebbeket érdeklő kiadványok közötti „olló” egyre nyitottabb.

A szépirodalmi rang persze nagyobb időtávlatokban érvényesül, mint a gyors népszerűség, az ehhez köthető financiális siker. De hogyan lesz egy szépíróból sztár? A recept persze Amerikában készül, ahol a kiadók mögött kész marketinggépezet dolgozik a sikerért, és persze a bevételért. Az írót sajtósok, reklámszakemberek, sőt stylistok is konstruálják, volt olyan, akit konditerembe is elküldtek regénye megjelenése előtt, hogy jobban mutasson a sajtótájékoztatón. Itthon erre egyelőre se pénz, se igény. Persze jó példa akad, amit – aktualizálva – akár követni is lehetne: Petőfi Sándoré. Nemzeti költőnk a korabeli (bulvár)újságok állandó szereplője volt, az éppen megjelenő modern (kapitalista) irodalmi gépezet aktív kialakítójaként. Alig hétéves irodalmi pályafutása során egészen addig ismeretlen nagyságú karriert futott be – tudható meg Margócsy István monográfiájából. A professzor kutatásai alapján állítja: „Gyakorlatilag ő volt nálunk az első, aki kizárólag írásainak jövedelmeiből meg tudott élni, és még családot is tartott!” A költő 1844-től kezdve tudatosan szervezte irodalmi jelenlétét: Pesten telepedett le, jó szerződéseket kötött, nevét a kiadott termék védjegyeként használta (ne feledjük: maga a neve is kreált!), szünet nélkül (évente több kötettel) jelen volt a piacon, öltözködésével, publicisztikáival folyamatosan provokálta a figyelmet. Nagy hangsúlyt helyezett a személyes életének megjelenítésére, azon túl főleg a hölgyújságokban közölte verseit.

Mai szépíróink többsége nem igazán nyit a megváltozott olvasói igények irányába. Az internetes jelenlét a külföldi írók esetében már-már elvárás, köteteik népszerűsítésének, személyük, nevük fennmaradásának alapkelléke. Gondol­hatunk itt akár a lapunknak nemrég nyilatkozó Dmitry Glukhovsy erős politikai felütéssel gyakorta frissített blogjára, vagy a regényét a világhálón továbbíró rajongóira is. Hasonló internetes naplót azonban rengeteg író, novellista, költő vezet külföldön, Bret Easton Ellis például naponta többször jelentkezik a Twitteren 140 karakteres rövid véleményével a világ dolgairól. Személyes honlappal a legnagyobb írók is kivétel nélkül rendelkeznek – még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nem saját maguk üzemeltetik azt, reklámcéljukat tökéletesen elérik, emellett remek gyűjtőhelyei a rajongók közösségeinek. Mindez szükséges is ahhoz, hogy az olvasók (vagy a jövőbeni olvasók) érdeklődését folyamatosan fenntartsák olyankor is, ha éppen semmilyen aktuális esemény nem ad erre okot. A hazai körkép azonban nem túl színes. Íróink közül néhányan jelen vannak a Facebookon, Esterházy Péter például 3325 embernek „tetszik”, de több mint három éve érintetlen rajongói oldalának üzenőfala, míg Leslie L. Lawrence 23 ezer követővel büszkélkedhet. Talán a legkomolyabban szerzőink közül Bächer Iván használja ki az internet adta lehetőségeket, webes felülete rendszeresen frissül. Szép honlapja van még Garaczi Lászlónak és Tóth Krisztinának is, néhány szépíró azonban alig használja ki az internet adta lehetőségeket, ami nagyban befolyásolhatja ismertségüket és népszerűségüket a fiatalabb generáció számítógépekhez kötött világában.

Ettől még eseményszámba megy, ha egy új Esterházy Péter-, Nádas Péter-, Parti Nagy Lajos-, Závada Pál-, Bodor Ádám-, Spiró György-kötet a könyvesboltok polcaira kerül. Még ha nem is százezer, hanem 10-40 ezer példányban kelnek el könyveik. Noha bizonyos kompromisszumokat nem lépnek meg a példányszámnövelés érdekében – ettől is sztárírók, vagy némely esetben: szent tehenek –, korántsem zárkóznak el a magasirodalom elefántcsonttornyába: ők is aktivizálódnak a megváltozott irodalmi térben. A női magazinokban tárcákat jelentetnek meg (Tóth Krisztina), publicisztikai írásokkal (Grecsó Krisztián), népszerű témákkal (Esterházy és Darvasi László focikönyvei, Tandori Dezső gombfoci- és lovikötetei), filmes vagy színházi művekkel (Térey János, Garaczi, Háy János), adaptációkkal, rádiójátékkal (Horváth Viktor: Török tükör), gyermekirodalmi kiadványokkal (Kukorelly Endre: Samunadrág, Darvasi: Trapiti, Tóth Krisztina: Londoni mackók) szélesítik írói nevük branddé nemesülését. Esetleg az oly népszerű gasztronómia világába látogatnak el (Cserna-Szabó András, Fehér Béla, Polcz Alaine). A széles értelembe vett olvasóközönséghez így talán – a közérthetőbb népszerűség révén –, közvetítve, „árukapcsolással” a kevésbé piacképes műnemek, műfajok is eljutnak, a magnus opusokról nem is beszélve.