Kemény Lili könyvbemutatója a Hadik Kávéházban
„Itt két percen belül fénykép készül, kérjük, hagyják el a tájat!” A Madaram című verseskötet bemutatója november 28-án lesz a Hadik Kávéházban.

A szerzővel Péczely Dóra, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélget.

Laudációt mond Arató László magyartanár, a Magyartanárok Egyesületének elnöke.

Zenél a Kisszínes Duó: Kemény Zsófi és Kemény Lili kicsi zenekara.

Időpont:
2011. november 28., hétfő 18 óra

Helyszín:
Hadik Kávéház (Budapest XI. Bartók Béla út 36.)


Madaram

„Itt két percen belül fénykép készül,
kérjük, hagyják el a tájat.”


2010-ben Kemény Lili elnyerte a Petri György-díjat, melyet a legtehetségesebb, kötet nélküli fiatalnak ítélt oda a kuratórium. A Madaram című verseskönyv egy tizennyolc éves költő finom, sokszínű és játékos kötete, nem csak tizennyolc éven aluliaknak.

„Cselekményes, mozgékony líra. Kevés szilárd, fundamentális pontja van ennek a lírának, a viszonyítás mindig egy szabad, független, hangsúlyozottan fiatal személyiség önkényessége. És ez nagyon jó. Nehogy már húsz alatt tudjuk a tutit. Illetve tudjuk, mégiscsak tudjuk, tudják ők, hanem ám abból a tutiból aztán folyamatosan másik tuti formálódik. Idő van rá, lesz is. Mondom, cselekményes líra, ahol minden történik, alakul. Valami szép ügymenet kezdődött el.”
Darvasi László

Kemény Liliről

Kemény Lili 1993-ban született, Budapesten. Tizenöt éves korában publikált először verset, majd azóta folyamatosan, többek között a Literán, valamint a Holmi, a Műút, a Csillagszálló, az Eső, az Irodalmi Jelen hasábjain. Nemcsak verseket ír, hanem dalokat is, a Kisszínes zenekar tagja.

Kemény Lili oly sok pályatársához hasonlóan a Sárvári Diákírók, Diákköltők Országos versenyén tűnt fel, de háromszor megnyerte a miskolci Deákpoézis költői versenyt is. Tíz kortársával megalakította a Körhinta kört, melynek tagjaként felolvasott már Budapesten (Nyitott Műhely, R33-stúdió, Műcsarnok, Tűzraktér, Vízraktér), Kapolcson, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és a szigligeti JAK-táborban.

Kemény Lili egyébként Kemény István költő lánya. „Lili első verseit jó négy éve olvastam először. Akkor leesett tőlük az állam. Azóta volt időm hozzászokni a jelenséghez, úgyhogy Lilivel és a verseivel igazából nincs más dolgom, mint büszkének lenni rájuk.” – fogalmazott egy interjúban Kemény István.

A versírás meg is hozta Lili számára a sikert, 2010 végén megkapta a Petri György-díjat, amelyet akkor ítélt oda először a kuratórium (Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs). A díjat az N&N Galéria hozta létre Petri halálának tízesztendős évfordulója kapcsán olyan fiatal tehetségek számára, akiknek még nem jelent meg önálló kötetük, de arra érdemesnek találják őket. Ugyanis a díjjal járó egyik jutalom az, hogy a Magvető kiadja a nyertes első kötetét. Tóth Krisztina, aki az Élet és Irodalomban laudálta, úgy fogalmazott, hogy Kemény Lili: „Nem megtanulta azt, amit tud, hanem egyszerűen tudja. Eleve költő.”. Méghozzá olyan, aki egyszerre tud írni rímes verset és szavadverset is, és jó megfigyelőképessége, nyelvérzéke, humora révén már most egyéni hangja van a költészetének. 

 

Fordította: Kiss Kornélia
Három testvér szemben a múlttal
A Serge egy magyar származású francia zsidó család története, három testvéré, akik elvesztették idős édesanyjukat. Amikor egyikük lánya felveti, hogy utazzanak el Auschwitzba, a megkeseredett...
Budapest titokzatos helyei és lakói
Mi mindent nem tudsz még Budapestről? Hol lakik az utolsó budapesti sárkány? Tudod? Nem tudod? Kire vár a Margitszigeten egy hajótörött? Tudod? Nem tudod? Mért kapott Petőfi Sándor intőt iskoláskorában?...
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Egy tiltott abortusz története
A Nobel-díjas Annie Ernaux könyve 1963-ban játszódik. Kennedyt épp most lőtték le Dallasban, de az egyetemista Annie egészen mással van elfoglalva: pár napja derült ki, hogy terhes. Nem szeretné...
„Csak a boldogság pillanatai / készülnek az Örökkévalóság anyagából”
Rakovszky Zsuzsa egyszerre érzéki, tárgyszerű és elvont, metafizikus költészetének alighanem az idő az egyik legfontosabb témája. A Visszaút az időben című verseskönyve és Az idők jelei...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ