Milbacher Róbert - Angyali üdvözletek
Megjelenés ideje: 2020-09-18
ISBN: 9789631440126
224 oldal
Méret: 125 x 197
Ára: 3499 Ft
E-könyvben is
Angyali üdvözletek
Mi lenne, ha nem Jézust, hanem Keresztelő Jánost tekintenénk megváltónak?
Az Angyali üdvözletek ezt a bibliai eredetű kérdést járja körül háromféleképpen. Az első sík evangéliumi szövege Keresztelő János életét követi nyomon eddig sosem látott perspektívából kínálva betekintést egy apokrif megváltástörténetbe. A regény második szintje a történeti Júdeába vezeti el az olvasót. A Keresztelő születésekor játszódó események Zakariásnak, János apjának szerencsétlen kimenetelű templomi szolgálatával veszik kezdetüket. A könyv harmadik szólama részben folytatása a szerző első, nagy sikerű könyvéből (Szűz Mária jegyese) ismert falusi történeteknek - végre megtudhatjuk, hogyan lett eretnekké és miért átkozta ki az Egyház az Esperest. A három nyelvi, történeti és kulturális réteg szorosan összefonódik a könyvben, hol megvilágítják, hol cáfolják, hol relativizálják egymást.
Milbacher Róbert regénye Zakariás alakján keresztül a hit és a hitetlenség, az emberi és az isteni illékony és egyszersmind áthághatatlannak tűnő távolságával, a szentség elviselhetetlen rettenetével szembesíti az olvasót. Férfi és nő egymásrautaltságán, szenvedéseiken és örömeiken keresztül bemutatja, milyen sokféleképpen élhető meg mindaz, amit sajátosan emberinek nevezünk a vágyott vagy tagadott istentapasztalat fényében.
SAJTÓ

Eretnekek és Messiások Görföl Balázs, Jelenkor, 2020. 10. 20.

Tisztán, szennyesen Demény Péter, Könyvterasz, 2020. 11. 02.

Milbacher Róbert: Angyali üdvözletek Bak Róbert, ekultura.hu, 2021. 01. 27.

Beszélik ezt is, azt is. Nagygéci Kovács József, Revizoronline.com, 2021. 05. 31.

Variációk variációja. Modor Bálint, Litera.hu, 2021. 06. 05.

1971-ben született Kaposváron.
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ