Orosz rulett (A Vörös postakocsi)

Csabai Szindbád figurájával jelentős és sikeres kísérletet tesz arra, hogy az olvasó által közvetlenül már jellemzően meg nem élt, de még viszonylag közeli múlt megidézésével, megérteni akarásával láthatóvá tegye a nyomozás allegorikus eszközének segítségével a huszadik század megannyi traumájának némelyikét.

Kritika Csabai László Szindbád Szibériában (Magvető, 2013) című regényéről A Vörös Postakocsi szerkesztőitől és munkatársaitól, főszöveggel (Bódi Katalin) és kommentekkel (Onder Csaba, Drótos Richárd, Kulin Borbála)

Míg a nyárligeti nyomozó történeteinek első kötetét olvasva határozottan jelen volt az olvasás folyamataiban a regény és a novellagyűjtemény kettősségének a feszültsége, addig a második kötet már egyértelműen regény, beteljesítve a Szindbád, a detektív (Magvető, 2010) utolsó fejezetében elültetett paradox várakozást. Bár a második kötetben is jelen van a rövidebb epizódok egymást követő, akár vég nélkül bővíthető sora, a címben is jelzett történelmi-földrajzi kontextusban teljesen egyértelmű Szindbád személyes sorsának hangsúlyossága az elbeszélésben. A nyomozó fordulatos életeseményei ráadásul összekapcsolódnak az egész köteten végigvonuló „nagy” nyomozással, ami együttesen nagyszabású ívet ad a regénynek. Az olvasó vágya természetesen egyfajta sürgető izgalom: megtudni, felfedezni, követni Szindbád sorsát, akit Nyárliget háború sújtotta belvárosában, saját lakásában látunk utoljára. Ahogyan 1944 őszén haldokló másodunokaöccsét dédelgeti, hirtelen végtelenné mélyül az üresség: „Dénes feje az ölében. Haját simogatja, és vár. Néha nem marad más. Várni. A világ végére. Mert ebben a világban az egyetlen jó, hogy véget fog érni.” (377. o.) Ezért paradox tehát a várakozás, hiszen az olvasó abban a pillanatban hagyja magára a detektívet, amikor málenkij robotra hurcolják. A Szindbád Szibériában című második kötet (aminek egyik kiválósága, hogy önmagában, az előzmények ismerete nélkül is olvasható és érthető) így eleve nem ígérkezik könnyed olvasmánynak. Hiszen míg korábban a kisváros erős atmoszférája, lakóinak sokszor szomorú, de mégis közeli és ráadásul helyenként megmosolyogtató, szerethető története, Szindbád bagdadi életeseményei az összetettségük mellett hangsúlyossá tették a sokféleség örömét, a titokfejtés izgalmát, addig a második világháború utáni Szovjetunió a szibériai munkatáborral, a szegénység, a hideg, az éhezés és a félelem mindennapos, megváltás nélküli passiójával mintha valóban a világ vége utáni állapotot tenné jelenvalóvá. (Ebből a nem éppen vidám történelmi helyzetből billent ki időről időre Csabai fanyar humora, ami ebben a kötetben is búvópatakként van jelen: „Hát ilyen a vég – gondolja Szindbád. Gyermekkorában, miután rádöbbent, hogy az ő sorsa is az elmúlás, megszállottan faggatta a halálból visszajötteket. Schiffer nagymama szomszédasszonyára rádőlt egy rakomány krumpli a nyárligeti zöldségpiacon. Nem volt pulzusa, mikor kihúzták. Bekerült a hullaházba. Ott magához tért. Az esetet lehozta a Szabadsajtó, és a riporternek is azt mondta, amit Szindbádnak: Nem volt rossz, krumplit pucoltam az angyaloknak.” 35. o.)

Nyárliget a város történelmi múltjával, nyilvános és titkos kapcsolatrendszerével, a betelepülő és az őslakos családok saját hagyományaival otthonos és belakható hely nemcsak a nyugatos szépprózából ismert városi tereknek (mint például Zsarátnok vagy Sárszeg) köszönhetően, hanem a krimi műfajával való folyamatos játék miatt is, amelyben a modern város a titok és a bűn allegóriájaként jelenik meg. Szindbád kalandjainak második kötete azonban Szibériába vezeti az olvasót, ami azért figyelemreméltó (megrázó? ijesztő?) döntés, mert a magyarországi kommunikatív emlékezetben még jelen van az 1940-es évek vége és a második világháború utáni új világrend kialakulásának számos, alig elbeszélhető jelensége (éhezés, kényszermunka, megerőszakolt nők és gyereklányok, deportálások, hiányzó családfők és fiúgyermekek). A detektív mint olyan a krimi műfajában eleve a különleges perspektívát biztosítja, ahonnan a világ működése transzparenssé vagy legalábbis másként interpretálhatóvá válik – amihez jelen esetben hozzáadódik Szibéria ismerős idegensége úgy, hogy most egy magyar politikai fogoly szemszögéből konstruálódik meg a tér. Csabai László regénynyelve bravúros ebben a radikális helyszínváltásban is: a dokumentatív jelleg történelmi, néprajzi, nyelvészeti, kulturális stb. vonatkozásban sajátosan ötvöződik a detektív tudatfolyamatainak közvetítésével.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bódi Katalin, A Vörös postakocsi Online, 2013. október 30.

 

2013-10-30 15:21:58
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ