A világ megismerésének sokféle útja lehet, ezek közé tartozik a meséké is, mert minden élethelyzetnek van mesebeli párja. Ezek a Te felismeréseid. Mindannyiszor nagy érdeklődéssel, örömmel olvasom a könyveidet, mesegyűjteményeidet, és most ezt a mesekalauzt is, amelynek címe: Életfordulók meséi. Érdekes szempont, hogy az emberi élet felfűzhető a mesék rendjére. Az egyik életszakaszból a másikba való átmenet – általában az átmenetek – megélése nem könnyű. Hogyan segítik ezt a mesék?

Számomra nagy kaland volt összeállítani egy olyan „mesesort”, amelyben az emberi élet fordulói adják a mesék összekapcsolásának alapját. Óriási szellemi izgalmat jelentett, hogy a mesék szempontjából százféleképpen is megalkothatnám ezt a sort, amelynek alappillérei viszont állandóak: születés – gyermekkor – kamaszkor – felnőtté válás – érett férfi és nő – öregkor – halál. Tobzódtam a mesékben, állandó dilemmában voltam amiatt, hogy melyik történetről mondjak le, s melyikben kalauzoljam végig az olvasót? Mert mindegyik mese kicsit másképp néz ugyanarra az élethelyzetre. Végül az a 43 mese került bele a kötetbe, amely véleményem szerint világosan kijelöli az egyes szakaszok határait, és azt is megmutatja, hogy egy új szakaszba lépve milyen feladatok várnak az emberre: például milyen „követelményeknek” kell eleget tennie fiatal felnőttként, érett férfiként/nőként vagy éppen az élet második felében.

A legdrágább kincs című mesével indul a könyv, ami arról szól, miért sopánkodni, panaszkodni, a legnagyobb kincs maga az ember. Manapság szinte divat a panaszkodás, ami valóban lényeges dolgokról vonja el a figyelmet. Mi a véleményed erről?

Azt hiszem, azzal, hogy ezt a mesét választottam mottónak, elmondtam a véleményemet is a panaszkodásról. Érdekes módon a mesék mindig kemény leckét adnak azoknak, akik pusztán panaszkodni képesek. Azonnal megjelenik egy „tanító” (leggyakrabban egy boszorkány, vasorrú bába, természetfölötti lény képében), aki cselekvésre szólítja fel a hőst panaszkodás helyett. Vagy – mint az általad említett mesében – ráébreszti a hőst arra, hogy minden adott benne ahhoz, hogy megváltoztassa életét.

A kalauzolásod a születéstől a gyermek- és ifjúkoron át egészen az öregkorig – mi több, a halhatatlanságig vezet. Hogyan állíthatják meg a mesék „embervoltunk hanyatlását”? Ez az első fejezet címe, ott kifejted. Röviden mit lehetne erre válaszolni?

Én ugyanazt tudom röviden is elmondani, amit hosszan: a mesék nemcsak az emberi lét viselkedési alapmodelljeit és mintáit őrizték meg számunkra, hanem azt is, hogyan lehet „optimálisan” működésbe hozni a genetikailag adott vagy a későbbiekben elsajátított képességeinket. A mese ugyanis nem ismeri a „lehetetlen” fogalmát, ugyanakkor az emberi minőség szempontjából mindenki számára járható, sőt, kívánatos utakat mutat meg. Minden mese olyan, mint egy „javítókulcs”: ami nem működik jól bennünk, az kilóg a mese sormintáiból.

Gyermekkor fejezetben a gyerekek gondolkodásmódjába nyerünk betekintést: a „lenne-volna” világba. Ez egy tágasabb valóság, minden lehetséges, a „lehetségesség” és nem a „vanság” világa. De jó lenne felnőttkorra is megőrizni azt a szabad bejárást, ami a gyermekekre jellemző!

Ez valóban nagyon fontos lenne, de az egyéni terápiákban azt tapasztalom, hogy a mesék segítségével a felnőttekben is visszaállítható ez a fajta gondolkodás! Ha nem is állandósul bennük, azért időről időre működésbe hozható, aminek nagy jelentősége van a problémák másféle szemlélésében és megoldásában.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Szepesi Dóra, BárkaOnline, 2013. december 17.