Pogrányi Péter: A neheze (MŰÚT)
(kiadvány: Ahol az ő lelke)

Vida Gábor konokul hisz az elbeszélt, az elbeszélhető és az elbeszélendő történetekben. Ennek a kijelentésnek még akkor is van relevanciája, ha mostanában szinte már nem is értjük a posztmodern sokszor és leginkább politikai-ideológiai okokból szándékosan félremagyarázott „történetellenességét”. Nem segíti a könnyed eligazodást az sem, hogy a „rendes” történetmesélés mellett oly kitartóan érvelő Vida sajátos prózastílusa éppen olyan töredékes és önreflexív, mint legjobb posztmodernjeinké. Talán amiatt van ez, hogy a marosvásárhelyi Látó szerkesztőjeként is működő Vida Gábor láthatóan más elbeszélői hagyományban áll benne, mint például legtöbb magyarországi kollégája: számára a táj — és igen, vele együtt a térkép — lényegi összetevője, érzéki hozzávalója az elbeszélésnek, nélküle el sem képzelhető történet.

Ha ránézésre nem is tűnik feltétlenül egyértelműnek, Vida Gábor tavaly megjelent történelmi regénye mindenképpen nagy igényekkel lép föl: szintetizálja az eddig megjelent szövegeit, és egy olyan átfogó igényű mű akar lenni, amely a Trianon-mítoszról szóló diskurzusban magának a mítosznak az eredetét vizsgálja. A kaleidoszkópszerűen ábrázolt rezdülésekből összefont történetszálak sosem mutattak még ennyire határozott irányba nála: úgy is mondhatnánk, eddig az elbeszélés, a történet visszaszerzése volt a tét, most pedig a nemzeti identitás narratívájának invenciózus korrekciója. Így, mielőtt közelítenénk a regényhez, rögtön egy rövid kitérőt kell tennünk.

Az utóbbi időben két fontos könyv is megjelent, amelyek az Erdély-mítoszainkkal birkóznak. Az esszé kutakodó módszerével György Péter igyekezett címében is programadó könyvében (Állatkert Kolozsváron — Képzelt Erdély, Magvető, 2013) meggyőzni olvasóit arról, hogy egyes majdnem feledésbe merült életutak (Bretter Györgyé, Szabédi Lászlóé, Szilágyi Domokosé), vagy természetesnek tetsző jelenségek (túramozgalom) történeti-kritikai elemzésével a bennünk élő Erdély-képet árnyaltabbá, viszonyunkat hozzá (ha van) elmélyültebbé tehetjük. Igaz, az Állatkert Kolozsváron… jobbára marginális figurákat mutat be szimptomatikusként, célkitűzése szerint nem szentel kitüntetett figyelmet a nacionalista szubkultúrák Trianonnal kapcsolatos sajátos jelhasználatának, történelemhamisítási gyakorlatának. A fikció, a szépirodalom eszközeivel Tompa Andrea gyönyörű regénye, a Fejtől s lábtól (Kalligram, 2013)mutatta meg tavaly, hogy a kolozsvári mindennapok, szerelmek és álmok nézőpontjából mit jelentett a vesztes háború és a román hatalom.

Külön aktualitást ad az első világháborúnak a századik évforduló: sajnos a tágabb közbeszédben alig van tere a nyitott és befogadó diskurzusnak erről a számunkra alapvető, traumákkal terhes történelmi eseményről. Itt az ideje hát, hogy ne csak a kortárs irodalom legfrissebb termését tekintsük át, de újraolvassuk némelyik nagy huszadik századi szövegünket erről az időszakról — némelyiket a legjobbak közül. Ezek most a Vida-regény pretextusaként is fontosak lesznek: Sinkó Ervin Optimistákja a tanácsköztársaságról, Kuncz Aladár Fekete kolostora a francia fogságról, Bánffy Miklós Erdélyi történet-trilógiájának kötetei a világháború kitöréséhez vezető útról, az arisztokrata társadalmi réteg nézőpontjából.

Ez a gazdag szöveghagyomány nélkülözhetetlen, ha a kollektív nemzeti identitást akarjuk szóra bírni. Hogyan gondolták el a nemzet fogalmát? Mit jelentett az ország, a haza, a közösség? Ezek a remekművek olyan fogódzók a közös emlékezetünkben, amelyek esztétikai-poétikai karakterüknek köszönhetően akár egymással radikálisan ellentétes nézőpontokat is képesek úgy ábrázolni, hogy abból — az esztétikai élvezettől természetes módon nem leválaszthatóan — egyfajta etikai hajtóerő, állásfoglalás szülessen. Az a már-már meggyalázott illyési mondat, mely szerint Trianon „fáj”, csakis a kollektív emlékezet háttere előtt kap értelmet, mérlegelve, töprengve, átélve mindazt, amit az irodalom ajándékának köszönhetően átélhet az ember.

Vida Gábor könyve elején, külön el nem választott, csak tipográfiailag elkülönített előszószerű szövegben, a szerzői és az elbeszélői megszólalás határvidékén egyértelműen fogalmaz: „bár nem feladatom választ adni a kérdésre, hogy […] miért hagytuk elveszni Erdélyt, a félreértések elkerülése végett röviden kijelentem, hogy nem volt rá szükségünk, és azért nem kaptuk vissza soha többé, mert úgysem tudnánk mihez kezdeni vele. Mi magyarok, így, többes szám első személyben.” (5) Ez ugyanaz az állítás, amit Tompa Andrea regénye is többször megfogalmaz: a Budapestről a politikai elit által mindig lenézett Erdély nem találta meg a helyét a nemzet önmagáról, saját jövőjéről szóló víziójában, ezért — teszem hozzá most már én — paradox módon éppen a trianoni határ realitása kellett ahhoz, hogy egyértelmű értékként tudjon Erdély megjelenni a szimbólumok világában.

Az „előszó” aztán a minden politikai rendszeren átívelő túlélés fontossága, semleges pragmatizmusa mellett teszi le a garast, amivel egyszerre teremti meg a heroikus kitartás és az Erdélyben maradtak deheroizálásának légkörét. Egy utolsó visszatekintés az idézett mondatra: a „nem kaptuk vissza” megfogalmazás egy mindenek (legalábbis regnáló politikai berendezkedések) felett álló ágenst sugall, amely ágens (sors? Isten?) a magyarok viselkedésmintázata miatt nem érdemesít minket Erdély birtoklására. Maga a regény sokkal inkább egy rezignált viszonyt tükröz ember és történelem között, mely viszonyban a beletörődés, az okos mérlegelés a legfontosabb, noha sokszor a legőrültebb ötletek (1919 őszén Uganda felől Kolozsvárra tartani) is működőképesek lehetnek.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás:Pogrányi Péter, Műút.hu, 2014. június 15.

Megjelent a Műút 2014045-ös számában

2014-06-15 13:36:23
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ