Michel Houellebecq Behódolás című regénye kimondottan olyan szöveg, amelynek értelmezésekor nagyon nehezen lehet elvonatkoztatni a politikai, társadalmi kontextustól. Politikai szatíraként olvasva a könyvet viszont túl sokat vesztünk. A történet 2022-ben játszódik, Franciaországban demokratikus választás útján muszlim elnök kerül hatalomra. Franciaország iszlamizációja és az európai kultúra bukása olyan provokáció, amely könnyen irányíthatja az értelmezést, és Houellebecq sokat tesz is azért, hogy ez így legyen. Alapvetően ilyen a cím, amely rájátszik az iszlám szó jelentésére (behódolás Istennek), illetve az, hogy a szöveg aktuális problémákra reflektál, és létező félelmeket használ ki. A magyar kiadás ráadásul az európai kultúra szimbólumának is tekinthető Mona Lisát felhasználva a borítóval is befolyásolja az értelmezést (a francia kiadás egyébként a Flammarion kiadóra jellemző, semleges borítóval jelent meg). Könnyen úgy tűnhet, hogy a regény elsősorban a francia társadalom iszlámnak való zökkenőmentes behódolásáról, az értelmiségi – a regény világában az egyetemi – elit gerinctelen alkalmazkodásáról, és Európa, illetve a nemzetállam bukásáról szól, amely a liberális demokrácia számlájára írható. Egy ilyen értelmezés azonban csak a szöveg felszínét kapargatja.
Houellebecq ugyanis elég szűk fókuszt választ: az egyes szám első személyű elbeszélő Francois kimondottan apolitikus, az egyetem belső világán kívül gyakorlatilag nem tud semmiről. Ő maga nem mond véleményt az eseményekről, ez részben azért van, mert nem is vesz részt bennük. Ennek egyik leglátványosabb eleme, amikor az elnökválasztás napján elhagyja Párizst: az úton egy ideig nincs rádióadás, nem találkozik senkivel, a hotelben nincs internet, tévéadás, az olvasó már azt gondolhatja, apokaliptikus események zajlanak a fővárosban. Erről később nem sokat tudunk meg, amiről pedig ismeretünk van, azt általában annak köszönhetjük, hogy Francois szólamába néha belekeverednek a tévében nyilatkozó politikai elemzők véleményei. Olvasunk ezenkívül tárgyilagos híradásokat is, Francois ezeket sem véleményezi, illetve sokat tudunk meg más szereplőktől, akik kimondottan azért kellenek, hogy egyáltalán értesüljünk valamiről. Erőltetettnek is hatnak ezek a figurák, ilyen például Francois egyetemi kollégájának a férje, a belbiztonságnál dolgozó Tanneur, vagy a szélsőjobboldali identitárius mozgalomhoz közel álló új kolléga, Lempereur. Francois ráadásul Párizs Chinatownnak nevezett részén lakik, ahová a felfordulás a zárt ázsiai közösség miatt gyakorlatilag nem jut el.
Francois apolitikussága és az egyetemi világra korlátozódó kis mozgástere miatt nem igazán tudunk meg részleteket a diegetikus világ társadalmáról. Így könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy szövegen kívüli politikai és társadalmi folyamatokat alkalmazunk mankóul, ezeket a kortárs politikai környezetből és társadalmi szerkezetekből kiindulva továbbgondoljuk, majd felhasználjuk a regényben szereplő szituáció vakfoltjainak kiegészítéséhez. Ha teszünk egy kísérletet, torz képet kapunk: a regény egy tragikus pillanatban, a Charlie Hebdo szatirikus magazin elleni támadás napján jelent meg, amely után a francia társadalom a szólásszabadság melletti kiállásnak és összefogásnak megindító formáját mutatta. Ez a fajta magatartás a regényből teljesen hiányzik, abból a kevés információból, ami a rendelkezésünkre áll, egy közönyös, beletörődő társadalom képe rajzolódik ki. Amit még a regény fikciós világából megtudunk, hogy Franciaországon belül erős szociális és kulturális hálózat áll a Ben Abbes vezette Muzulmán Testvériség mögött, Franciaországon kívül komoly muszlim szövetségek alakultak és előrehaladott diplomáciai kapcsolatfelvétel zajlik a muzulmán országok között. Gyakorlatilag mindenki beáll egy új, a Római Birodalmat feléleszteni és Észak-Európával kiegészíteni kívánó mérsékelt muzulmán vezető mögé, ami szintén nehezen elképzelhető, szem előtt tartva a muzulmán társadalmak rendkívüli rétegzettségét, és az ebből következő politikai konfliktusokat. Ha Európa iszlamizációjaként és bukásának leírásaként olvassuk a szöveget, akkor a Behódolás egy a francia szélsőjobbnak tett gesztusként is értelmezhető, nem túl érdekes regény. Az iszlamofób kijelentéseiről is elhíresült Houellebecq egyébként eléggé sztereotip módon viszonyul az iszlámhoz, a mérsékelt és a radikális iszlám furcsa keverékét adja. Nem jelzi a muzulmán csoportok differenciáltságát (ugyan tudjuk, hogy vannak radikális csoportok, ez azonban inkább arra jó, hogy jelezze, a szélsőjobbos identitárius csoport nem sokban különbözik az iszlamistáktól; illetve azt is tudjuk, hogy a mérsékelt Ben Abbes megpróbál borsot törni a szaúdiak orra alá, ennek ellenére átengedi nekik a Sorbonne-t). A saría puha formájának bevezetése pedig kimerül a diáklányok elfátyolozásában és az egyetemi tanárok számára az iszlámra való áttérésben. Elég furcsa és a diegetikus világban az iszlámmal kapcsolatos tudatlanság jele az a jelenet is, amikor Tanneur egy muszlim politikus győzelme idején még azt magyarázza Francois-nak, hogy egy muszlimot, konkrétan Ben Abbes-t, nem úgy kell elképzelni, mint egy terroristát.
Ha eltávolodunk a konkrét politikai szituációtól, azaz Franciaország iszlamizálódásától, akkor általánosabban úgy is értelmezhetjük a regényt, hogy itt a felvilágosodás bukása utáni morális és értékválságról van szó, amelyre a válasz a vallás lehet (ahogy így van az például az Egy sziget lehetőségében is), amely remekül kibékíthető a modern természettudománnyal. A vallásra szükség van a társadalomban, erre jut Houellebecq ebben a könyvben is. Más azonban a politikai berendezkedést átformáló vallásosság, ami az iszlamizáció formájában a könyv nem túl kidolgozott hátterét adja, a társadalmi támogatottságot – amellett, hogy megnyeri az értékek csatáját a család középpontba állítása és a patriarchális társadalom visszaállítása képében – pedig gazdasági sikerekkel éri el, és más a vallás felé fordulás mint egyéni válasz.
Sokkal termékenyebb, ha Francois alakja áll az értelmezés középpontjában, és így elkerülhetjük, hogy felüljünk azonnal Houellebecq provokációjának. Ha megnézzük az öt részre osztott könyv szerkezetét, akkor azt látjuk, hogy Francois (intellektuális, vallási, magánéleti) válságai strukturálják a kötetet.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Urbán Csilla, Új Forrás Online, 2015. július 3.